2025 május 10. - Ármin, Pálma

Ez gyors volt! Máris kiderült, mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

A momentumosok és a DK-sok mennek, a helyükre más kerül – írja a Magyar Nemzet.

A globalisták takarítják a pályát. Pár nappal ezelőtt eltakarították a Momentumot, most pedig eltakarították Gyurcsányékat is. Ezt nemrég Manfred Weber is bejelentette, Brüsszelben ezúttal Magyar Péterékre tettek, most félreállítanak mindenkit az útból – írta Facebook-bejegyzésében Deák Dániel, Gyurcsány Ferenc lemondására reagálva.

A XXI. Század vezető elemzője pár napja ezelőtt a Momentum kapcsán azt írta: Békés Márton már 2021-ben tökéletesen megfogalmazta, amikor az akkori ellenzék összeállt, hogy lényegében egy nemzetközi párt jött létre a magyar kormánnyal szemben. Ez nem ismeretlen a hazai történelemből, hiszen ez immár száz éve jól ismert mintázat: a magyarországi progresszív erők (radikális liberálisok és velük szövetkező baloldaliak) 1918 óta külföldi érdekeket kiszolgáló, kívülről irányított, egységes csoportot képeznek.

Gyurcsányék lelépnek, jön Magyar Péter

A 20. század során több alkalommal is koalícióra léptek egymással, hogy keleti vagy éppen nyugati irányból várva az utasításokat, a nemzeti érdeket alárendeljék a mintául választott égtáj akaratának, amelyet a mindenkori „haladás” aktuális hordozójának véltek – fogalmazott Békés Márton akkor.

Mint folytatja Deák, 2022-ben ugyanakkor csúfos vereséget szenvedtek, hiába fektettek beléjük több milliárd forintot a külföldi finanszírozók. Magyar Péter megjelenésével most egy új reménységre találtak, így most a teljes propagandasajtójuk és a nemzetközi hálózatuk mögé állt be.

Azok, akik korábban a Momentumot és a DK-t, majd a közös ellenzéki listát támogatták, ma Magyar Pétert istenítik.

– És hogy mit ad cserébe Magyar Péter? Behódol minden elvárásnak, támogatja a genderpropagandát, a háborút, Ukrajna uniós tagságát és természetesen a migrációt is. Beáll a sorba, támogat mindent, amit Brüsszelből diktálnak neki. Természetesen ezt nem vallja be nyíltan, de a tettek önmagukért beszélnek, az Európai Néppárt tagjaként világosan a globalista tömbbe tagozódtak be. A momentumosok és a DK-sok tehát mennek, de a helyükre olyan tiszások kerültek, akik még náluk is durvábban szembemennek a magyar nemzeti érdekekkel, elég csak Kollár Kingára gondolni… – írta az elemző.

Forrás: Magyar Nemzet

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Fazekas Máté)

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.