Manfred Weberék jóváhagyásával sunnyog Ukrajnáról a Tisza Párt elnöke
Brüsszeli támogatóinak egyetértésével és olykor tevékeny közreműködésével folytat hintapolitikát Magyar Péter az ukrán kérdésben.
Brüsszeli támogatóinak egyetértésével és olykor tevékeny közreműködésével folytat hintapolitikát Magyar Péter az ukrán kérdésben.
Miután vaskézzel „rendet tett” Nagyéren, a politikai befolyását elkezdte kiterjeszteni a makói térség többi településeire is, ráadásul nemcsak a közös hivatalhoz tartozó községek keltették fel az érdeklődését, hanem a szociális társuláson keresztül egy bővebb kör is. Az 1993 óta regnáló Lőrincz Tibor óvakodik attól, hogy kijöjjön a fényre, ám a térség legrégebbi polgármestereként komoly befolyásolási hálózatot és érdekszférát épített ki, a politikai súlya sokkal nagyobb annál, mint amit a településének mérete indokol.
Az egykori miniszterelnök-jelölt érzékenysége korábban kevésbé volt szenzitív, sőt: teljes erőbedobással sértegette a magyar embereket – írja a Magyar Nemzet.
A USAID négy területen segítette pénzzel a közép-európai nyomásgyakorló szervezeteket. Egyrészt kapacitásaikat igyekeztek növelni, másrészt az úgynevezett „független médiát” támogatták, emellett igyekeztek a jogállamisággal és az antikorrupcióval foglalkozó szervezeteket fejleszteni, valamint fokozni a választási, politikai folyamatokba való részvételt – állapítja meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése a USAID-pénzek magyarországi kiosztásáról és …
Kísértetiesen hasonló a forgatókönyv – mutatja be a Magyar Nemzet.