Dr. Ferenczi Gábor lett a vásárhelyi-makói térség országgyűlési képviselője
A Tisza jelöltje jutott be a Parlamentbe.
A Tisza jelöltje jutott be a Parlamentbe.
Kiszámíthatóság, stabilitás és stratégiai nyugalom kell a jövőben a kihívások megoldásához– hangsúlyozta lapunknak Mártély polgármestere, aki mindenkit arra buzdít, hogy menjen el szavazni április 12-én.
Az információt a Patrióta hozta nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy a Tisza Párt elnöke évek óta átverte a magyar választókat.
Orbán Viktor olyan politikus, aki jól tudja, mi a különbség ország és haza, társadalom és nemzet, történelem és sors között. Az ellenzék vezetőjének megnyilvánulásai alapján úgy látom, hogy ő nagyobb felelősséggel járó feladatok ellátására nem alkalmas – jelentette ki Facebook-videójában dr. Grezsa Ferenc vásárhelyi pszichiáter, címzetes egyetemi tanár, nyugalmazott tanszékvezető.
Szabotázskísérlet a magyar határ közelében a Török Áramlat gázvezeték ellen, olajblokád a Barátság kőolajvezetéken. Forrongó Közel-Kelet, növekvő terror- és migrációs fenyegetettség, elhúzódó, véres harcok az oroszokkal, Magyarországot zsaroló Zelenszkij-rezsim, rég nem látott, brutális energiaválság. Európa és benne hazánk számára veszélyes esztendők következnek. A biztonságot és a kimaradást csak a rátermett, alkalmas vezetők képesek garantálni. Mutatjuk, miért a Fidesz, miért Orbán Viktor és Czirbus Gábor a biztos választás a Tisza kínálta bizonytalansággal szemben!
A súlyos betegségéből lábadozó bíboros, esztergom-budapesti érsek hangüzenetben szólt a hívekhez.
A kormányfő bejelentette, már nyomoznak a szerb hatóságok a Török Áramlat ellen előkészített terrortámadás ügyében. Orbán Viktor kijelentette, a gázvezeték továbbra is zavartalanul üzemel.
Nagyszombaton sem állt meg a munka: Orbán Viktor a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egyeztetést folytatott Robert Fico szlovák kormányfővel az európai energiaválság egyre súlyosbodó helyzetéről.
Újabb vallomás bizonyítja, hogy az aranykonvojban szállított ukrán pénz, amit március 5-én foglaltak le a magyar hatóságok, Zelenszkij korrupciós pénze. Zelenszkij volt szövetségese leleplezte, hogyan fizették Magyar Péteréket. Berjoza szerint Zelenszkij azt tervezte, hogy az aranykonvoj pénzét lerakják Magyarországon, és a konvoj üresen tér vissza Ukrajnába. A pénz egy részét az ukrán elnök saját magának lopta volna el, egy másik részét viszont a kétarcú Magyar Péter kampányának finanszírozására fordították volna – hívta fel a figyelmet az Ellenpont.