2026 február 27. - Ákos, Bátor

Lázár János: kétféle magyar politikus van, az egyik a magyarok érdekeit szolgálja, a másik beáll Brüsszel mögé

Mi Orbán Viktor vezetésével azt mondjuk, hogy mi, magyarok is megérdemeljük, hogy a munkánknak, tudásunknak és szorgalmunknak megfelelően részesüljünk a közös javakból – hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter csütörtökön este a negyedik Lázárinfón. A politikus hozzátette: a Tisza Párt már világossá tette, hogy egy vitában nem a magyarok, hanem a brüsszeliek oldalára áll.

A politika szemétdombjáról már nincs visszaút

Soha nem voltak még olyan kevesen Márki-Zay Péter tüntetésén, mint szerdán. Még a vidéki „erősítéssel” is alig sikerült összehozni 250 embert, és az első zápor szétverte a demonstrálókat. A vásárhelyiek többsége belátta, hogy a polgármester öncélú akciója nem a Versenyképes Járások Programról szól, hanem a politikai cirkuszról és hergelésről.

EUAID 4. rész – Így támogatja Brüsszel a kormányellenes civil szervezeteket – Amnesty International Magyarország

A Magyar Nemzet cikksorozatban mutatja be azokat a kormányellenes álcivil szervezeteket, amelyek az elmúlt években a legtöbb forrást kapták Brüsszeltől. A negyedik részben az Amnesty International támogatásaival foglalkoznak, amely az elmúlt esztendőkben együttesen meghaladták a 412 ezer eurót, vagyis a szervezet több mint 168 millió forintot kapott.

Kollár Kinga pánikot és kétségbeesést hagyott maga után

A Tisza Párt politikusa nem tavaly állt először Brüsszel szolgálatába, már korábban is nekik dolgozott, azonban az igazi áttörést Magyar Péter adta meg számára. Kollár Kinga azonban nehéz helyzetbe hozta a baloldali pártot és annak Brüsszelt kiszolgáló vezetőjét, ugyanis nyíltan kimondta azt, amit eddig igyekeztek elhallgatni – írja a Magyar Nemzet.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.