2025 szeptember 9. - Ádám

Lehet Lázár után csinálni!

Az építési és közlekedési miniszter nem a pénznek köszönheti, hogy a közösségi médiában bekerült a TOP 5-be. Új fejezetet nyitott, s példát mutat valamennyi vezető politikusnak is. Lázár kíváncsi az emberekre, az emberek kíváncsiak Lázárra.

Lengyel elnökválasztás: a jobboldali, konzervatív jelölt győzött

Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó jelölt nyerte meg a lengyel elnökválasztást a szavazatok 50,89 százalékával a lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján hétfő hajnalban ismertetett végeredmények szerint.

Vészjósló előrejelzést közölt Ukrajnáról a Fitch

A Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet szerint Ukrajna fizetésképtelen, az infláció egyre nő, az ország gazdasági és kormányzati stabilitása pedig egyre romlik. A jelentés kiemeli, hogy Ukrajna újjáépítési költségei várhatóan rendkívül magasak lesznek, továbbá az ukrán korrupció súlyosságát is hangsúlyozza – írja a Magyar Nemzet.

Magyar Péter tanácsadója szerint a nyugati országoknak az eddiginél is jobban kell támogatniuk Ukrajnát

Súlyos háborúpárti kijelentést tett Raskó György agrárközgazdász, aki Magyar Péter bizalmasaként és tanácsadóként is fontos szerepet vállalhat a Tisza Párt körül. A zöldbáró azt sürgette, hogy a nyugati országok az amerikai elnök politikájával szembemenve is fokozzák az Ukrajnának nyújtott segítséget. Az egykori agrárállamtitkárnak nem ez volt az első háborút támogató …

Tovább

Deák Dániel: fura hely ez a fideszes diktatúra

“Fura hely ez a fideszes diktatúra: ha Magyar Péter fórumán egy fideszes táblát feltartva tiltakozik, bilincsben viszik el a rendőrök. Ha egy fideszes fórumon a miniszter fejétől egy méterre trombitál valaki és megpróbálja ellehetetleníteni a fórumot, szépen megkérik, hogy hagyja abba és maradhat, nem viszik el a rendőrök” – írta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, politológus a Facebook-oldalán, miután Szabó Bálint csütörtökön egy órán át zavarhatta Lázár János fórumát Miskolcon.

Miskolcra érkezik a Lázárinfó

Csütörtökön este 6 órától ismét lakossági fórumot tart az építési és közlekedési miniszter.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.