Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő új bejegyzést osztott meg a Facebook-oldalán, amelyben tájékoztatott a legújabb fejleményekről. Magyar Péter ezúttal egy indítványt írt alá, amely a magyar gazdák érdekei ellen irányult.
Dömötör Csaba rávilágított: „Magyar Péter megint aláírt egy indítványt, most éppen a magyar gazdák kárára. Olyan dologról fogok írni, amit megint le fog tagadni. A strasbourgi munkahelyére ugyan ezen a héten sem tévedt ki, de a plenáris ülésre azért aláírt egy módosító indítványt. Kiemelte:
Ennek a módosítónak az a fő célja, hogy a tagállamoknak járó közvetlen agrártámogatások kiegyenlítődjenek. Ez elsősorban Romániának, Lengyelországnak és Bulgáriának érdeke. Az ő egy hektárra jutó támogatásaik ugyanis – korábbi döntéseik miatt – jóval az átlag alatt vannak.
Mivel az uniós agrárkasszát az Európai Bizottság legalább 20 százalékkal akarja csökkenteni, a lengyel és romániai gazdák támogatását csak úgy lehet növelni a kiegyenlítés jegyében, hogy másoktól elvesznek. Például a magyar gazdáktól. Ehhez adta az aláírását Magyar Péter.
Dömötör Csaba: Magyar Péter elvenné a gabonatermelők támogatását
– tette hozzá.
„Sokatmondó és perdöntő körülmény, hogy ezt a módosító indítványt javarészt lengyel, és Romániában megválasztott képviselők írták alá. Ezek az országok egyébként fontos partnereink, de a magyar gazdák termékei lengyel és román gazdák termékeivel versenyeznek. Ha a mieink kevesebb támogatást kapnak, akkor versenyhátrányba kerülnek” – jelentette ki. Aláhúzta:
Érdekes, hogy Magyar Péter a magyar gazdák érdekében semmilyen módosítót nem nyújtott be.
„Semmit nem tesz akkor, amikor néppárti támogatói, jelölői és cimborái 33 ezer milliárddal zsugorítanák az uniós agrárkasszát. Amikor a gazdák tüntettek ez ellen, amikor ezt a szakbizottságban bejelentették, ő épp evezgetett. Amikor szavaztunk erről, akkor sem volt itt. Mások módosítóit azért aláírja.”
Nem tudjuk, hogy épp milyen vizeken evezgetett, amikor ezt a javaslatot aláírta, de jó lenne, ha választ adna arra, hogy mi vitte, és ki kérte arra, hogy ezt megtegye?
– zárta szavait.
Két napja arról írtunk, hogy Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő a strasbourgi plenáris ülésen bírálta az unió politikáját. Rámutatott, hogy Ukrajna támogatása nem történhet a tagállamok gazdasági és biztonsági érdekeinek kárára.
forrás: magyarnemzet.hu