2025 szeptember 11. - Teodóra

Mucsi Tamás szerint nem gazemberek a Fidesz-szavazók

Nem tartja helyesnek a DK országgyűlési képviselőjelöltje, hogy Márki-Zay Péter azt mondta: gazemberek a Fidesz-KDNP szavazói. Mucsi Tamás lapunknak megjegyezte: a kormányváltáshoz higgadtság és felkészültség is kell.

A napokban annyira elragadtatta magát a vásárhelyi polgármester, hogy egyenesen azt mondta: gazemberek a Fidesz szavazói. Az országszerte több millió embert megsértő kijelentést megkeresésünkre Mucsi Tamás, a DK vásárhelyi-makói országgyűlési képviselőjelöltje is véleményezte.

A makói DK-s önkormányzati képviselő úgy látja, hogy a politikai kommunikációt 20 évvel ezelőtt a Fidesz lökte abba az irányba, hogy értelmes szakmai viták helyett egyre erősebb minősítgetésbe csapjon át.

– Mindazonáltal nem örülök annak, hogy az ellenzéki oldalon is ehhez hasonló kommunikációt tapasztalok. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselő-jelöltjeként hiszek abban, hogy nem erős kijelentések kellenek, sokkal inkább a jövőt érintő kérdésekről kell beszélni. Ennek jegyében mutattuk be a hétvégén a 150 pontból álló programunkat. Ez a program felvázolja, hogyan képzeljük el a kormányváltás utáni Magyarországot – jelentette ki lapunknak Mucsi Tamás.

Hozzátette, szerinte a Fidesznek, mint kormányzó pártnak komoly felelőssége van abban, hogy ilyenné vált a politikai közbeszéd, de nem tartja helyesnek Márki-Zay Péter kijelentését.

– A Fidesz megvezeti, manipulálja, hazug propagandával tömi a szavazói fejét. Ettől ők még nem gazemberek. Inkább sajnálom őket, sem mint gazembernek tartanám azokat az embereket, akik információs burokban élnek – fejtette ki a baloldali politikus.

Leszögezte: ahhoz, hogy kormányt tudjanak váltani, kell a higgadtság és a felkészültség is. – Ezt nyújtja a DK. Ezért is mondjuk, hogy nélkülünk nincs kormányváltás! Most mindenkire szükség van, minden tudásra szükség van! Az ellenzék sokszínű és ez így van jól – hangsúlyozta a DK választókerületi jelöltje.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.