A polgármester véleményt mondott a kormánypártok több mint 12 ezer hódmezővásárhelyi szavazójáról.
– Ezek után erkölcsös, gerinces ember szavazhat-e a Fideszre? Nem szavazhat! Nem! Köpje magát szemen, aki egy ilyen pártra szavaz! – így fogalmazott vasárnap esti Facebook-bejelentkezésében Hódmezővásárhely polgármestere.
Márki-Zay Péter annak kapcsán tette ezt a kijelentést, hogy a megyei jogú város nem kapott támogatást a Versenyképes Járások Programban, s Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter is határozottan elhárította a vagdalkozását. Mint megírtuk, a Versenyképes Járások Program lebonyolításáért felelős tárcavezető egyértelművé tette: Hódmezővásárhely polgármesterének feladata lett volna, hogy megegyezzen a fejlesztési forrásokról a járás többi településével. Az országban ez szinte mindenütt sikerült, az ugyancsak ellenzéki vezetésű szegedi járásban is. Itt viszont nem született megállapodás, így Vásárhely akár 125 millió forinttól esett el.
Márki-Zay ezzel együtt továbbra is azt állítja, a kormány „kisemmizte” a várost. Bejelentette, harcolni fog, feljelentést tesz, pert indít, s nemcsak levelet írt Navracsics mellett a 720 európai parlamenti képviselőnek is, de azt tervezi, hogy elmegy Brüsszelbe, és mindenkinek elmondja, hogy Magyarország ne kapjon addig pénzt, míg Vásárhelytől „elveszik”, ami jár neki.
– Remélem, egy fideszes szavazó sincs már Vásárhelyen, tényleg csak az agymosott gerinctelen idióták lesznek. Az összes többi vásárhelyi ember nem szavazhat a Fideszre! – üzent a polgármester a kormánypártok több mint 12 ezer helyi támogatójának.