Egy város méltósága nem a politikai viták hangerején múlik, hanem azon, hogy képes-e civilizáltan együtt élni a különbségeivel – jelentette ki közösségi oldalán Herczeg Sándor. A vásárhelyi politológus rámutatott: április 12-én a kampány véget ér, és ugyanazok az emberek fognak élni egymás mellett.
„Deák Ferenc fájó hiányáról” címmel tett közzé bejegyzést a napokban közösségi oldalán Herczeg Sándor. A politológus kitért arra, hogy vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök Hódmezővásárhelyre jön.
„Hódmezővásárhely az elmúlt években a magyar közélet egyik szimbolikus helyszínévé vált. Erős vélemények, vérgőzössé váló érzelmek és határozott politikai identitások élnek itt egymás mellett. Ami önmagában nem baj, mivel a demokrácia természetes állapota a különböző nézetek együttélése. A kérdés sokkal inkább az, hogy mit kezdünk ezzel a különbséggel. Erre talán néhány részletében választ fogunk kapni március 22-én, amikor Orbán Viktor miniszterelnök nyílt fórum keretében látogat a városba, s meglátjuk, miként viselkedik majd a helyi politikai elit, illetve ezzel együtt milyen mintát mutat a támogatóinak” – fejtette ki Herczeg Sándor.
Hozzátette: „első lépésben szögezzük le, hogy egy polgármester – bármely politikai oldalon álljon is – nem egy pártot képvisel, hanem egy várost. Nemcsak azokat, akik rá szavaztak, hanem azokat is, akik másként gondolkodnak. A település érdeke ezért mindig azt kívánja, hogy a város vezetése együttműködjön a mindenkori kormánnyal és a miniszterelnökkel”.
„A politika természetesen konfliktusokkal jár, ám ennek nem szabadna azonosnak lennie a fogvicsorogtató ellenségeskedéssel. Az ordibálás nem érvelés, a sértegetés pedig nem politika. A gyűlölködés soha nem old meg egyetlen problémát sem, legfeljebb pillanatnyi feszültséget vezet le, ám előre nem visz. Egy városnak nem politikai hadállásnak, hanem közösségnek kellene lennie” – olvasható a posztban.
Herczeg Sándor álláspontja szerint a politika – különösen a vezető politikusok és a közélet szereplőinek szintjén – mindig értelmiségi felelősséggel jár.
„A közélet hangnemét nagyrészt azok határozzák meg, akik megszólalnak benne. A tömeg többnyire követi a politikusok hangját. Ha ez nyugodt és tiszteletteljes, a közélet is az marad. Ha azonban a hangnem uszító és gyűlölködő, az indulatok könnyen elszabadulnak”
– magyarázta.
„Ezért egy ilyen látogatás előtt minden közszereplő felelőssége ugyanaz: lehűteni az indulatokat, nem pedig felszítani őket. Politikai oldaltól teljesen függetlenül és egyetemlegesen. A kampány el fog múlni, a viták elülnek és április 13-án a Nap pontosan ugyanúgy fog felkelni Hódmezővásárhely felett, mint előtte” – hívta fel a figyelmet a politológus.
A szakember rámutatott:
„Ugyanazok az emberek fognak itt élni egymás mellett. Ugyanazokba az iskolákba járnak a gyerekeink, ugyanazokon az utcákon találkozunk nap mint nap”.
„Egy város méltósága végső soron nem a politikai viták hangerején múlik, hanem azon, hogy képes-e civilizáltan együtt élni a különbségeivel” – zárta bejegyzését.
