2026 február 27. - Ákos, Bátor

Czirbus Gábor: feneketlen kútba dobálja a pénzt az unió Ukrajna támogatásával

Az ukránok sose győznek az oroszok elleni háborúban, pláne nem hitelből – jelentette ki a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje csütörtökön, a szikáncsi bemutatkozó fórumán.

Egyre inkább próbálnak beavatkozni külföldről a magyar választási kampányba. Ezzel a témával indult Czirbus Gábor csütörtöki fóruma. A politikus elmondta: 2022-ben az amerikaiak guruló dollárokkal szálltak be a választásba, míg most Brüsszel létrehozott egy projektet Tisza Párt néven, élén egy fogott emberrel, Magyar Péterrel.

– Április 12-én egy nemzeti, szuverén és egy brüsszeli bábkormány között döntünk. A Fidesz a biztos választás, azt folytatnánk, amit az elmúlt 16 évben felépítettünk. Nem sodródunk bele a háborúba, nem leszünk bevándorlóország, valamint megbecsüljük a családokat és az időseket – hangsúlyozta a képviselőjelölt.

A két politikai erő közötti különbséget azzal szemléltette, hogy míg a jelenlegi kormány fokozott erővel üldözi a kábítószer-kereskedőket és  fogyasztókat, addig Magyar Péter és a tiszások olyan bulikba járnak, ahol drog van az asztalon, és ez egyáltalán nem zavarja őket.

A napokban négy éve, hogy kitört az ukrajnai háború. Czirbus Gábor szerint az Európai Uniónak komoly gazdasági érdekei vannak abban, hogy a fegyveres konfliktussorozat minél tovább tartson. Ennek ellenére úgy látja, hogy az unió feneketlen kútba dobálja a pénzt Ukrajna támogatásával, ugyanis az ukránok sosem győzik le az oroszokat, pláne nem hitelből.

Szó esett arról is, hogy a Barátság kőolajvezeték robbantásával, elzárásával Ukrajna azt szeretné, hogy ellátási problémák lépjenek fel Magyarországon, amik szintén befolyásolnák a választást.

Brüsszel és Ukrajna egy olyan bólogató magyar kormányt szeretne, amely egy értelmetlen háborúba locsolja a magyarok pénzét. Olyan vezetőre van tehát szükségünk, aki ilyen időkben is tud kormányozni, és erre jelenleg egyedül Orbán Viktor képes

– hívta fel a figyelmet a jelölt.

Mint elhangzott: április 12-én arról is döntünk, hogy megmarad-e a családtámogatási rendszer, a 13. és a 14. havi nyugdíj, valamint a rezsicsökkentés – Brüsszel ugyanis mindent eltörölne, hogy minél több pénz mehessen Ukrajna támogatására.

Czirbus Gábor még hangsúlyozta: a szülők beszéljenek a fiatalokkal, ők ugyanis természetesnek veszik a most járó kedvezményeket, ugyanakkor hosszú út és rengeteg munka vezetett odáig, ahol most tartunk.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.