A függetlenség előnye, hogy mindenkivel együtt tudok dolgozni – véli a makói országgyűlési képviselőjelölt, aki véleménye szerint egy hét alatt összegyűjti az induláshoz szükséges 500 aláírást.
Leitner Szilárd a hétvégén standolás közben nyilatkozott a Makói Városi Televíziónak a helyi piacon.
Mint elmondta, szombaton 70 háztartásból mintegy 65-ben támogatták a jelöltté válását, és a vasárnapi aláírásgyűjtésen is többször megrohamozták a pultját.
– Az emberi erőforrás hiánya miatt mi egyszerre egy vagy maximum kettő helyen tudunk jelen lenni a csapatommal, ezért arra gondolok, hogy egy hét kell ahhoz, hogy összeszedjük az 500-600 aláírást. 600 a célunk, hiszen biztosan húznak ki belőle, de én biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog – fejtette ki Leitner Szilárd.
Hozzátette: sokan ismerik őt, a programját azonban egyelőre kevésbé, ezért igyekszik minél jobban bemutatni azt. – Az emberek nem felejtették el, amikor szerveztem a demonstrációt a kórház előtt, és több mint kétezer aláírást összeszedtünk, továbbá sokaknak nem tetszik, hogy akkor kihátrált mögülem a Tisza, és egyedül kellett dolgoznom, mindenféle logó nélkül. Többen biztosítottak arról, hogy velem vannak: van, aki listán a Fideszre, a Tiszára, a Mi Hazánkra, a DK-ra vagy a Munkáspártra fog szavazni, de azt mondja, hogy a párt mellett rám voksol majd. A függetlenség előnye, hogy mindenkivel együtt tudok dolgozni – jelentette ki Leitner.
Országgyűlési képviselőként a legfőbb zászlóshajója, hogy minél nagyobb függetlenséget szerezzen a vásárhelyi és a makói kórháznak: szeretne évente 500 millió forint pluszt szerezni az egészségügyi intézménynek. Támogatná továbbá a 13. havi fizetés bevezetését és a 13. havi nyugdíj megőrzését. Szabadságjogok kapcsán a jövőben is fellépne a nők zaklatása ellen, és szeretne egy olyan szervezetet létrehozni, ami azzal foglalkozik, hogy ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe a hölgyek.
