Minden magyar erőforrást, katonát, fegyvert és pénzt távol kell tartani az ukrán háborútól – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter. A politikus a csütörtök esti, nagyatádi Lázárinfón elmondta: a Fidesz-KDNP olyan politikát képvisel, ami kész és képes felelősséget vállalni az emberekért.
Április 12-én lesznek az országgyűlési választások Magyarországon – ez adta az idei első Lázárinfó fő témáját. A miniszter ezúttal Nagyatádra látogatott.
– Azt kérem mindenkitől, hogy menjen el szavazni. Annál erősebb a demokrácia, minél többen voksolnak. Nagy politikai küzdelem és választási kampány várható, reményeink szerint érvek, ellenérvek és különböző programok ütköznek majd egymással – mondta Lázár János.

Hozzátette: nem a politikusokról születik döntés, hanem mindenki saját magának választ sorsot, boldogulást és lehetőséget.
A Fidesz ajánlata világos: egy olyan politikát és kormányzatot képviselünk, amely kész és képes felelősséget vállalni az emberekért, és segíteni fog mindenkinek abban, hogy tudása, felkészültsége, szándéka és ambíciója szerint boldoguljon ebben az országban. Ezt mutatja az összes intézkedésünk, amit most vagy a korábbi években bevezettünk
– hangsúlyozta a politikus. Kiemelte: az elmúlt 16 évben több volt a jó, mint a rossz, ezért kéri azt, hogy a választók adjanak bizalmat a Fidesznek.

Lázár János szerint a mostani döntés nem átlagos döntés lesz, ugyanis a világ a megbolondulás felé halad. Az egyik szomszédos országban, Ukrajnában háború dúl, míg Horvátországban, Franciaországban és Németországban bevezetik a sorkatonaságot.
Azok vezetik be a sorkatonaságot, akik háborúra készülnek. Ha Magyarországon háború lesz, az rossz lesz fideszesnek és tiszásnak is. Az ukrán háborútól minden magyar erőforrást, katonát, fegyvert és pénzt távol kell tartani, ezért szerintem olyan kormányt kell választani, amely mindig és mindenkor garantálja a legfontosabbat, az ország békéjét
– szögezte le.
Megemlítette: Magyarország 20 év alatt 73 milliárd eurót kapott az Európai Uniótól, míg Ukrajna 3 év alatt 193 milliárd euróban részesült. Magyarország 5 millió, Ukrajna 40 millió hektárnyi termőfölddel rendelkezik, tele ásványi anyaggal és ásványkinccsel, ezért tekintenek rá óriási piacként és lehetőségként az unió vezetői.

Lázár János szólt arról is, hogy a Fidesz-KDNP minden helyzetben a magyarok érdekeit képviseli. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a szomszédos országokban háromszor-négyszer annyit fizetnek az áramért és a gázért, mint hazánkban.
A miniszter még elmondta, az ország érdekeinek képviseletéhez tartozik az is, hogy idén 11 százalékkal emelkedik a minimálbér, és már a kétgyermekes 40 év alatti nőknek sem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Továbbá megtartják a 13. havi nyugdíjat, sőt, februárban küldik a 14. havi nyugdíj első heti részletét.

