Leváltották az algyői Katona Antalt a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. és a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. éléről, a vezérigazgatói feladatokat Márki-Zay Péter egyik bizalmasa, Kis János Tibor, az igazgatóság alelnöke látja el – jelezte lapunknak egy olvasónk. Vajon mi indokolta a vezetőcserét a legnagyobb városi tulajdonú cégeknél?
A meglepő fordulat olvasónk szerint még tavaly év végén történt, a HVSZ és a HMSZ honlapján azonban még nem számoltak be a változásról. Az önkormányzati, így adófizetői forintokból működő cégnél a vezetőség tagjai továbbra is Katona Antal vezérigazgató, Szabó Gábor, az igazgatóság elnöke, Kis János Tibor, az igazgatóság alelnöke, valamint Sebők-Papp Imre, Lévainé Petkó Edit és Szabó Lajos igazgatósági tagok.
Katona Antalt 2023. június elsejével nevezték ki vezérigazgatónak. Eltűnése vagy eltüntetése abból a szempontból is érdekes lehet, hogy tavaly megírtuk: a HVSZ szinte az egyetlen olyan városi cég, amely nyereséget termel. 2023-ban 26, 2024-ben 127 millió forint pluszt produkált. Lehet, hogy 2025-ben nem folytatódott a sikersorozat? Vagy az tette be a kaput, hogy a lakosok folyamatosan problémát jelentenek a távfűtéssel kapcsolatban? Olvasóktól kapott levelek szerint ugyanis a város több pontján hideg van a panellakásokban, vagy egyáltalán nem működik a szolgáltatás.
A HVSZ és a HMSZ portfóliójába a távhőszolgáltatás mellett például helyi közlekedés, parkolás, informatika és ingatlankezelés tartozik. Közvetve és közvetlenül tehát a legtöbb vásárhelyit érinti a két vállalat működése, működtetése. Annál is inkább, mert olyan városházi folyosói pletykák is napvilágot láttak, amelyek szerint sikkasztás állhat a háttérben.
Az átláthatóság jegyében kérdéseket küldünk az önkormányzatnak. Amint válaszok érkeznek a torony alól, tájékoztatjuk azokról olvasóinkat.
