2025 december 7. - Ambrus

Márki-Zay és a Domonkos Nővérek titkos paktuma

A rekordgyorsasággal, „fű alatt” lekevert önkormányzati ingatlanértékesítés kapcsán joggal merül fel a kérdés: biztos, hogy csak 414 milliót ért a Liszt Ferenc-iskola épülete? S vajon honnan, minek a rovására csoportosították át a nővérek a vásárláshoz szükséges forrásokat? A vásárhelyiek kénytelenek a sötétben tapogatózni, de szeretnének tisztán látni.

Kevesebb mint két héttel ezelőtt, november 25-én zárt ülésen tárgyalt Hódmezővásárhely közgyűlése – pontosabban annak jelen lévő, MMM-es többsége – a Domonkos-rendi nővérekkel a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola épületének eladásáról. Márki-Zay Péter és a hozzá kötődő képviselők arról döntöttek, hogy 414 millió forintért értékesítik az ingatlant az ott iskolát fenntartó és működtető nővéreknek. A szerződés szerint a vevő 250 millió forintot azonnal kifizet, a fennmaradó 164 millió forintot tíz éven át tíz egyenlő részletekben, kamatmentesen törleszti, a tulajdonjogot ezzel szemben azonnal megkapja.

Márki-Zayék ugyanezen az ülésen brutális adó-, ár- és díjemelésekről is határoztak, melyek célja az lehetett, hogy növeljék a rossz anyagi helyzetben lévő önkormányzat bevételeit. Ebből a szempontból vélhetően rendkívül jól jön a polgármesternek az a 414 millió forint, amit nyilvánosság kizárásával, rekordgyorsasággal, lényegében hét nap alatt lezavart ügylet eredményeként a Domonkos Nővérektől besöpörhet. Ugyanakkor ez az összeg feltehetően nagyon is hiányozni fog az oktatásból, amennyiben a fenntartó ennyivel kevesebbet tud a gyermekek nevelésére, képzésére fordítani. Miután nagyon úgy tűnik, hogy a „fű alatt” előkészített adásvétel kapcsán egyfajta titkos paktum, háttéralku születhetett Márki-Zay és a nővérek között, a biznisz kapcsán a hódmezővásárhelyiek joggal várnak választ számos kérdésre. Már csak azért is, hiszen a városvezetés és a Domonkos-rendiek közötti szoros kapcsolat hosszú idő óta nyílt titok: a Márki-Zayval jó viszonyt ápoló és mellette kampányoló nővérek által fenntartott iskolában tanítanak a két alpolgármester, Berényi Károly és Gyöngyösi Ferenc családtagjai is.

A Liszt-iskola Szent István tér 2. szám alatti épületét – más önkormányzati ingatlanokkal együtt – a november 18-i rendkívüli közgyűlésen jelölték ki értékesítésre. Ekkor felhatalmazták a polgármestert, hogy „az értékbecslésben szereplő ár alapul vételével” folytasson le pályázati eljárást, s kösse meg a nyertes pályázóval az adásvételi szerződést. A jelek szerint ez a pályázatosdit mindössze egyetlen hét alatt sikerült is lezavarnia Márki-Zaynak, hiszen november 25-én már a kontraktusról is döntés születhetett. Mégpedig zárt ajtók mögött.

Felmerül a kérdés: vajon miért kellett a Domonkos-rendieknek pénzt kínálniuk és adniuk egy olyan épületért, melyre egyébként érvényes használati, vagyonkezelői szerződéssel rendelkeztek, s melyet hosszú távon is díjmentesen használhattak volna oktatási célokra? Vajon milyen fejlesztéseket tervezhetnek, melyeket csak és kizárólag akkor hajthatnak végre, ha tulajdonjogot szereznek az ingatlanra, vagyonkezelőként nem végezhetnének el? S ha már minden áron tulajdonjogot akartak, iskolafenntartóként miért nem kívántak élni azzal a néhány éve a törvény által biztosított lehetőséggel, hogy ingyen megkapják az oktatási intézmény épületét az önkormányzattól? Így ugyanis a 414 millió forintot minden bizonnyal a hozzájuk járó gyermekektől, az oktatásból és a nevelésből kell elvenniük, ez az összeg ott hiányozhat majd nagyon a következő években. Egyelőre nem lehet tudni, honnan és miért csoportosították át a vásárláshoz szükséges tőkét a nővérek ahelyett, hogy növendékeik érdekében olyan megoldásra törekedtek volna, mely nem jár közel félmilliárdos anyagi áldozatvállalással.

Arra is kíváncsiak a vásárhelyiek, miért ennyire titkosak az adásvétel részletei, s hogyan sikerült gyakorlatilag egy hét alatt nyélbe ütni az üzletet. Ki és mikor végezte el az értékbecslést, s vajon mennyire reális ez a 414 milliós ár, amikor például a Szőnyi Benjámin és az Aranyossy Ágoston-iskola épületei kapcsán Márki-Zay Péter többször is 1,7 milliárd forintos önkormányzati ingatlanvagyonról beszélt a reformátusokkal történt egyeztetésekkor. Ha nem ennyire sietős ez az értékesítés, nem kaphatott-e volna akár jóval többet is a 414 milliónál a város ezért a Szent István téri vagyoneleméért?

Itt érdemes megjegyezni, talán nem véletlen, hogy a református egyház belátta: ahelyett hogy súlyos százmilliókat, netán milliárdokat fizetne ki az iskolaépületek tulajdonjogáért, sokkal szerencsésebb, ha hosszú távú szerződésekkel biztosítja azok további ingyenes használati jogát. A meglévő forrásaikat így a diákok és a pedagógusok oktatási körülményeinek javítására, a képzés színvonalának folyamatos növelésére tudják fordítani.

A Domonkos-rendiek eddig nem kommunikáltak nyilvánosan az ügyről. A polgármester csak annyit mondott, hogy szerinte „korrekt módon, törvényesen és tisztességesen” értékesítették az épületet a nővéreknek, akiknek nagyon hálás. Elismerte, hogy ugyan a törvények szerint ingyen is kérhették volna a tulajdonjogot, de úgy fogalmazott: ők „meggyőzték” a nővéreket arról, hogy ez „nem lenne erkölcsös”, a Domonkos-rendiek ezért tettek egy tisztességes ajánlatot, a város pedig a felbecsült értéken adta el nekik az ingatlant.

Nagyon sokan viszont úgy látják, ebben a helyzetben az szolgálná a tisztánlátást és a transzparenciát, ha az önkormányzat nyilvánosságra hozná a pályázat és az adásvétel valamennyi részletét, dokumentumát az értékbecsléstől kezdve a városvezetés és a nővérek közötti egyeztetéseken, levelezéseken át a megkötött szerződésig. Ugyanígy fontos lenne, hogy a Domonkos-rendiek is tájékoztassák a szülőket arról, hogy miért kellett ekkora összeget egy adásvételre fordítani, honnan veszik el a 414 millió forintot, s nem lett-e volna helye egy ilyen nagyságrendű forrásnak például az oktatási tevékenység színvonalasabbá tételében vagy a diákok tanulási körülményeinek javításában. Lapunk az ügyben kérdéseket küld az önkormányzatnak és a nővéreknek is.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.