A magyar háztartások, így minden hódmezővásárhelyi háztartás számára olcsó maradt a gáz, és nyilvánvalóan olcsón tudunk olajhoz és energiához jutni – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter hétfőn délelőtt a Rádió 7-ben. A politikus arról is beszélt, milyen hangulatúak voltak a megbeszélések Donald Trumppal, milyennek látta Amerikát, illetve azt is, hogy mivel vendégelték meg.
A Fehér Házból a Rádió 7 stúdiójába érkezett Lázár János, aki Herczeg Sándor politológussal beszélgetett. Az építési és közlekedési miniszter hétfő délelőtt beszámolót tartott a kormány delegációjának résztvevőjeként az amerikai tárgyalásokról.
A politikus a repülésről elmondta, akkor érzi magát biztonságban, ha föld van a lába alatt. – Amerika messze van, ez kétségtelen tény. De jól bírtam, sőt, majdnem én bírtam a legjobban – árulta el Lázár János, aki azóta már egy 20-30 kilométeres biciklitúrát is teljesített.
Mindenkit érint a teljes mentesség
Az eredmény kapcsán a miniszter elmondta, Magyarország teljes mentességet kapott az amerikai szankciók alól az orosz energiára. Mint ahogy az a közös sajtótájékoztatón látható volt, a kommunikáció rendkívül baráti légkörben telt.
– A magyar háztartások, így minden hódmezővásárhelyi háztartás számára olcsó maradt a gáz, és nyilvánvalóan olcsón tudunk olajhoz és energiához jutni.
Mégiscsak fel kellett ülni a repülőre azért, hogy jóváhagyást és támogatást szerezzünk ahhoz, hogy kitől vesszük a gázt és az olajat a magyaroknak
– fejtette ki Lázár János.
Hozzátette: „ez azért mutatja a világ furcsaságát, mármint, hogy a nagyhatalmak között van ez a tizenegynéhány milliós nemzet, akinek talpon kell tudni maradnia, és nekünk nagyon nagy érdekünk fűződik ahhoz, hogy a magyar emberek meg tudják fizetni az energiát”.
– Ma Magyarországon egy köbméter gáz ára az 9 forint kilowattóránként, 1 kilowattóra áram ára pedig 35 forint. Ez azt jelenti, hogy egy magyar háztartás szeptembertől tavaszig, mondjuk egy
100-110 négyzetméteres Kádár-kockában 270-300 ezer forintot fizet az energiáért. Ez decembertől legalább 800 ezer forintos tartományba ugrott volna fel
a jelenlegi árak és beszerzési lehetőségek mellett. Tehát minimum duplájába került volna, hogy ha nem sikerül beszélnünk a Fehér Házzal annak megértetése céljából, hogy jelen pillanatban technikailag Magyarország csak a Barátság olajvezetéken látható el olajjal, és a Török Áramlat felől látható el orosz gázzal – részletezte a miniszter.
Kiemelte, „nekünk hosszú távú megállapodásaink vannak az oroszokkal, amelynek egyetlen célja, hogy a lakosságot és a gazdaságot olcsó energiával lássuk el. Nem elfelejtendő, hogy Magyarország egy energiafüggő ország, ezért múlik azon az ország sorsa, hogy a nagyhatalmak hogyan viszonyulnak hozzánk. Ebben a hatalmi térben kellett úgy egyensúlyozni, hogy először is minden magyart képviseljünk, függetlenül attól, hogy fideszes vagy tiszás, és természetesen a magyar függetlenséget meg kellett őrizni, tehát hogy mégiscsak mi döntsük el azt, hogy honnan, kitől és milyen áron szerzünk be energiát”.
Megemlítette: az energiafüggetlenség kérdése persze felmerül, de ezt majd Pakssal fogják megoldani. A Paksi Atomerőmű ma megtermeli 50 százalékát mindannak az áramnak, amit elfogyasztunk. Az új erőművel el fogjuk érni, hogy 70%-ban a magyar áramszükséglet, magyar előállítású zöld energia lesz Pakson, amihez nyilván az amerikaiak is hozzá tudnak járulni fűtőanyaggal és azzal, hogy az atomerőmű megépítését is jóváhagyták.
Donald Trump magyarpárti és érti Közép-Európa problémáit
Lázár János elmondta, a tárgyalások nem voltak nehezek, ugyanis Donald Trump talán az elmúlt 100 év amerikai elnökei közül a leginkább magyarbarát, és mivel a felesége szlovén származású, ezért van érzéke Közép-Európához, és átlátja azt, hogy mit jelent egy háborúban lévő Ukrajna mellett talpon maradni, úgy, hogy közben az oroszok itt vannak a közelben. Tehát pontos megértési készsége, rálátása és szándéka volt arra, hogy segítsen.
Sör nem, kóla igen
Orbán Viktor és Donald Trump négyszemközt tárgyalt, plenáris ülés és sajtótájékoztató is volt, a vége pedig baráti beszélgetés volt.
– Nem volt sör, kóla volt csak, az elnök úr nem iszik alkoholt. A testvére meghalt alkoholbetegség következtében, és ő antialkoholista, kólát hoztak. Én diétás kólát ittam rengeteg jéggel. Az elnök úr úgy lépett be a terembe, hogy segíteni akar Magyarországnak, nagyvonalú volt a személyes hozzáállása.
Amikor a mentességet kértük, akkor azt mondta, hogy megadom és leütöm –
magyarázta Lázár János.
Új fejezet a magyar-amerikai kapcsolatokban, nem lehet több uniós zsarolás
– December elsejétől el kellett volna kezdenünk fölszámolni az oroszokkal való megállapodást, és a sajtóban megjelent egyéves limit szóba sem került. Ezt a mentességet idő és technikai korlát nélkül megkaptuk, tehát nincs egyéves limit, a megbeszélésen egy év szóba sem került. Az elnök úr nagyvonalúan jelezte, hogy megértette, hogy Magyarországra energiát, gázt bejuttatni és olajat bejuttatni, miután nincs tengeri kikötőnk, nagyon nehéz, ezért ő engedélyezi, támogatja, megadja a lehetőséget – elevenítette fel a miniszter.
Leszögezte: a legfontosabb cél az volt, hogy egy új fejezet kezdődjék a magyar-amerikai kapcsolatokban. Szerettek volna egy új fejezetet, egy aranykort nyitni. Amerika a világ legerősebb hatalma, és az Amerikai Egyesült Államok védőpajzsát akarták mi megszerezni. Ez a védőpajzs azt jelenti, hogy először is Magyarország a NATO tagja, és az
Amerikai Egyesült Államok nem fogja hagyni azt, hogy a magyar ellenzék, vagy éppenséggel Brüsszel megzsarolja Magyarországot pénzügyi értelemben.
– Ma az történik, hogy Brüsszel a saját céljai és elvei érvényesítése érdekében Magyar Péterrel közösen zsarolja Magyarországot, ha Magyarország nem térdel le, akkor nem kapjuk meg az EU-s pénzeket. Erre az Amerikai Egyesült Államok kormányának a testtartása, üzenete teljesen világos: ha nincs brüsszeli pénz, akkor lesz amerikai. Tehát az amerikaiak adtak egy pénzügyi védőpajzsot is – jelentette ki Lázár János. Rámutatott:
Magyarország akkor lesz sikeres ország, ha a világ legnagyobb hatalmai ebben érdekeltek. Ezért fontos, hogy kínai, amerikai és német pénz is legyen Magyarországon.
– Mi minden ember érdekében tárgyaltunk, az egész országot képviseltük. Ez egy 350 milliós ország, a világ legerősebb emberével tárgyaltunk, a világ legnagyobb katonai és pénzügyi hatalmával. Neki tízmillió ember egy város – hasonlította össze a két ország adottságait Lázár János.
– Bidenék nyírtak bennünket reggeltől estig, ők tolták bele Európát a háborúba. Mi pedig békét képviselünk. Az Európai Bizottságnak azt kell látnia, hogy Magyarország nem hagyja magát megtérdepeltetni, kiváló kínai és amerikai kapcsolataink vannak, és az Európai Unió tudomásul kell vegye, hogy ha megzsarolnak bennünket, azt nem hagyjuk szó nélkül. Tehát nem lehet a magyarokat megtérdepeltetni és nem lehet Magyarországot folyamatosan fenyegetni és zsarolni, mert vannak barátaink és vannak szövetségeseink. Ez egyébként sokkal könnyedebb légkörben zajlott, nagyon sok humorral, nagyon jó hangulatban. Olyan volt, mint amikor 8-10 barát és közeli munkatárs leül és beszélget egy stratégiai kérdésről – ismertette a Rádió 7 vendége.

Fontos feladat a kampányban
Lázár János arról is beszámolt, hogy megtisztelőnek tartja, hogy a kormány tagjai közül Szijjártó Péter mellett ott ülhetett a megbeszélésen.
– Azért, mert a következő időszakban a választási kampányban van feladatom, szerepem.
Tehát a Fidesz választási kampányát három oszlop tartja majd, Orbán Viktor, Szijjártó Péter és jómagam – fejtette ki a politikus.
Másképp politizálnak, Trump kíváncsi Orbán Viktor véleményére
A műsorban arról is szó esett, hogy Donald Trumpot nagyon nagy tisztelet övezi a munkatársai körében, és hogy ha valamit eldönt, abban nincs apelláta, okoskodás. Mindemellett érdekes volt, hogy több témában tanácsot kért Orbán Viktortól.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, aki egy nagyon erős személyiség, nagyon karizmatikus, hatással tud lenni az emberekre, megkérdezte Orbán Viktort számos kérdésben.
Kikérte a tanácsát, véleményét, javaslatát, gondolatait. Még az is előkerült, hogy a klímaválságról, a zöld politikáról vagy az energetikai állásról mit kell gondolnunk Európában, vagy mit gondolunk Amerikában – számolt be a miniszter.
– A politikáról nagyon sokat tanultam. Másképp csinálják a politikát. Nem értelmiségi módon csinálják a politikát, a politika közelebb van, az emberekről szól. A viták nem a politikusokról szólnak, hanem arról, hogy mennyi az üzemanyag ára, mekkora az infláció, mekkora a tojás ára, és most, hálaadáskor a nagy üzletházakban mennyivel lesz olcsóbb az élelmiszer – fejtette ki. Hozzátette: a személyes kapcsolatoknak nagyon komoly jelentősége van, és megdöbbentő volt látni, hogy milyen mértékű tisztelettel és megbecsüléssel van Orbán Viktor iránt az amerikai elnök.
– Pár dolgot felírtam, például azt, hogy Amerikában mekkora probléma a migráció. Azt kérdezte Trump a miniszterelnöktől, hogy Viktor mondd meg, hány migráns van Magyarországon. És akkor mondta, hogy nulla, akkor azt mondta Trump: na, fiúk, ez a feladat – részletezte Lázár János. Megjegyezte: nagyon tanulságos volt, hogy az amerikai elnök pontosan tudta és pontosan érzékelte, hogy Európát hogyan rombolja, pusztítja, öli, roppantja meg, ha bent vannak a migránsok, és ő ezt óriási veszélynek tartja az amerikai jövő, siker és társadalom szempontjából.
Lázár János emlékeztetett: Donald Trump az a politikus, akit rendkívüli mértékben üldözték, tucatnyi eljárás alá vontak, le akartak csukni, meg akarták semmisíteni, teljesen hülyének néztek, és le akarták lőni. Nem dogmatikus, nem ideologikus, pragmatikus, érdeklik a világ dolgai, foglalkoztatják azok a problémák, amik az embereket foglalkoztatják. Azt gondolja, hogy win-win szituációk kellenek, amikkel mindenki nyer. Ő Amerikában hisz, Amerika first, maximálisan kiáll az amerikai érdekek mellett.
Csak kevesen lettek volna képesek így tárgyalni
Orbán Viktor nem volt könnyű helyzetben, mert először is angolul kellett tárgyalnia, amit nagyon kevesen vállaltak volna. A miniszterelnök rendelkezik azzal az angol nyelvismerettel és tudással, ami az Amerikai Egyesült Államok elnökével való tárgyalásra alkalmassá teszi, és mer a sajtó előtt is beszélni. Angolul egy amerikai számára úgy fogalmazni röviden, tömören, hogy az érdeklődését fenn tudd tartani, és el tudd magyarázni a pozíciódat, egy nagyon nehéz feladat. Tehát az tiszteletreméltó, hogy van a magyarok között egy olyan ember, aki erre képes. Ezt nagyon kevés magyar politikus tudná megcsinálni – hangzott el a Rádió 7-ben.
Lázár János mindenki figyelmébe ajánlotta azt a mondatot, amikor a sajtótájékoztatón a miniszterelnök magához ragadta a szót, és azt mondta,
„mi nem azért jöttünk, hogy az európaiakkal való vitánkban segítséget kérjünk, mert mi, Magyarország tudjuk a vitáinkat rendezni”.
– Tehát mi nem hajlott derékkal mentünk oda, és nem hajlott gerinccel vagy összetört gerinccel jöttünk ki. Magyarok voltunk az első pillanattól az utolsóig. Itt mindenki 72 órán keresztül komoly melót végzett. Már a repülőn készültünk, ott tárgyaltunk másfél napig, utána visszafelé is arról beszéltünk, hogy milyen teendőink vannak – szögezte le.
Tisztelet a magyaroknak
Az út tanulságairól Lázár János elmondta:
„a legfontosabb, hogy Magyarország számít. Van egy barátunk, az amerikai elnök, aki nagyvonalú és segíteni akar a magyaroknak. Végre nem a vesztes oldalon vagyunk, hanem végre a nyertesek is komolyan vesznek és számba vesznek bennünket. Erre nem nagyon volt példa. Két elveszített világháború után Magyarország ritkán került abba a helyzetbe, hogy Amerika szempontjából értékes szövetséges vagy fontos szövetséges legyen”.
– Tanulság az is, hogy mi túlbonyolítjuk a politikát. Fideszes politikusok is, magyar politikusok is, túl vannak bonyolítva a dolgok. Egyszerűbben, világosabban, bátrabban, nyíltabban, határozottabban, előre kell menni és soha fel nem adni. Történelmi tanulság volt, hogy a miniszterelnök mindenkit képviselt, nem csak a Fidesz szavazókat. Azokat is képviseltük Amerikában, akik utálnak bennünket, és nem ránk adták a voksukat, és most sem tervezik ezt. Ezzel az úttal ők is nagyon jól jártak – összegzett a miniszter.
Jó ellátás, de nem túlzó
– Az egész ebéd rendben volt, finom volt, de nem volt nagyzolás, nem volt rongyrázás, egyszerűen, gyorsan, kólával. És utána kaptunk egy amerikai kávét, amit nagyon szeretek. Tehát azt tudom mondani, hogy jól tartottak bennünket, de nem vitték túlzásba – számolt be Lázár János.
A politikus kifinomultságot is tapasztalt a Fehér Házban s volt egy kis ideje sétálni is Washington utcáin.
