A szombathelyi a háborúellenes gyűlésen többek között arról is beszélt, az első Orbán-kormány idején, 1999-ben felhívta Bill Clinton USA elnök azzal, nyissa meg a második frontot Magyarország Szerbia felé.
Orbán Viktor Szombathelyen egy közel három évtizeddel ezelőtti eseményről beszélt: elmondása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot arra, hogy a délszláv háború idején szárazföldi offenzívát indítson Szerbia ellen.
A háborúellenes rendezvényen a kormányfő felidézte, hogy amikor 1999-ben a jugoszláviai konfliktus eszkalálódott, Clinton azt kérte tőle, Magyarország nyissa meg a déli frontot, és a Vajdaságon át támadja meg a szerb erőket egészen Belgrádig. Orbán szerint azonban a magyar kormány nemet mondott az amerikai kérésre. Mi történt volna az ott élő 300 ezer magyarral, mi történt volna a határvidék településeivel? Lőtték volna Szegedet, Hódmezővásárhelynek, Makónak kampó? – idézte fel.
Úgy fogalmazott: ha akkor egy engedelmesebb vezetés áll az ország élén, Magyarország mélyen belekeveredhetett volna a háborúba.
Elmondása szerint abban állapodtak meg, hogy a kérdést a következő NATO-csúcstalálkozón személyesen tárgyalják meg, ám erre végül soha nem került sor. A miniszterelnök hozzátette: szerinte nemet mondani csak akkor lehet, ha ehhez kellő bátorság is társul.
A videóban 10:10-től a részlet:
