Fordulópont a háborúban: az Egyesült Államok leállítja a fegyverszállításokat Ukrajnának
Felmérhetetlen következmények várhatók.
Felmérhetetlen következmények várhatók.
Az euró 403,21 forintra erősödött, a dollár pedig 349,65 forintról 350,70 forintra drágult.
A magyar és az amerikai kormány közös célként fogalmazta meg a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mélyítését és az együttműködés kiterjesztését a nukleáris iparban. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettesével számos téren egyetértettek, míg az amerikai tárca az üzleti lehetőségek magyarországi növelésére célzott.
Az Egyesült Államok többé nem közvetít a béketárgyalásokban Ukrajna és Oroszország között, miután Vlagyimir Putyin megtagadta a tűzszüneti megállapodás aláírását. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közölte, hogy megváltoztatja a hozzáállását a tárgyalásokhoz, és ezentúl nem fog „egy szempillantás alatt a világ másik végére repülni” megbeszélések miatt.
Az amerikai alelnök szerint Európára a legnagyobb fenyegetést nem Oroszország vagy Kína jelenti, hanem önmaga, hiszen elfordult hagyományos, demokratikus értékeitől. Arra is felhívta a figyelmet: az európaiak nem arra szavaztak, hogy bevándorlók millióit ellenőrizetlenül rájuk szabadítsák. Rárúgta az ajtót a nyugati liberálisokra J. D. Vance!