„Ha a mai trendek folytatódnak, a kontinens húsz év múlva vagy még annál is rövidebb időn belül felismerhetetlenné válik. Ebből adódóan jelenleg messze nem egyértelmű, hogy az európai országok rendelkezni fognak elég erős gazdasággal és hadsereggel ahhoz, hogy megbízható szövetségesek maradjanak” – szól az amerikai ítélet, melyhez nemcsak Brüsszelnek, de Orbán Viktornak is volt egy pár szava. Amerika lesújtó ítéletet mondott a kontinensről.
Az Egyesült Államok dominanciájának megerősítését tűzi ki célul a nyugati féltekén Amerika új nemzetbiztonsági stratégiája, amelyben egyebek mellett azt állítják: az európai országok „a civilizációs megsemmisülés” kilátásával néznek szembe – derül ki az MTI tudósításából.
Lesújtó véleményt fogalmazott meg Amerika Európáról
Az Egyesült Államok stratégiáját mindenekfelett az motiválja, ami Amerika számára előnyös – áll a Fehér Ház által közzétett 33 oldalas dokumentumban, amely Donald Trump elnök januári hivatalba lépése óta az első hivatalos kinyilatkoztatása az ország nemzetbiztonsági stratégiájának. A Joe Biden által meghatározott elképzelés inkább a külföldi szövetségek újraélesztését tartotta szem előtt.
„A korábbi stratégiák nem voltak tekintettel az Egyesült Államok legfontosabb érdekeire, és más országok védelmének terhét az amerikai lakosság vállára helyezték. Vége azoknak az időknek, amikor az Egyesült Államok Atlaszként az egész világrendre felügyelt. Most már Amerika az első” – olvasható a szövegben.
Amerika egyik létfontosságú érdekének nevezték a stratégiában az ukrajnai háború lezárását annak érdekében, hogy „ismét megteremtsék a stratégiai stabilitást Oroszországgal”.
Washington szerint az európai politikusoknak „irreális elvárásaik” vannak az ukrajnai békével kapcsolatban. Számos országban ingatag kisebbségi kormány van hatalmon, közülük többen lábbal tiporják a demokrácia alapelveit, hogy visszaszorítsák az ellenzéket. Az európaiak nagy többsége békére vágyik, de ez a törekvés a politikájukban alig tükröződik.
Az Egyesült Államok régi európai szövetségeseiről úgy vélték a dokumentumban, hogy nemcsak gazdasági, hanem egzisztenciális válsággal is szembe kell nézniük.
A gazdaság stagnálását Európában a civilizációs megsemmisülés egyre valósabb és egyre határozottabb kilátása árnyékolja be,
az Egyesült Államok szerint Európát gyengíti a bevándorlási politikája, a csökkenő születésszám, „a szólásszabadság cenzúrája, a politikai ellenvélemények elnyomása és a nemzeti identitások, illetve az önbizalom elvesztése”.
Ha a mai trendek folytatódnak, a kontinens húsz év múlva vagy még annál is rövidebb időn belül felismerhetetlenné válik. Ebből adódóan jelenleg messze nem egyértelmű, hogy az európai országok rendelkezni fognak elég erős gazdasággal és hadsereggel ahhoz, hogy megbízható szövetségesek maradjanak
– fogalmaztak az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiában az MTI szemléje szerint. Azt ugyanakkor hozzátették: „A patrióta európai pártok egyre bővülő befolyása nagy optimizmusra ad okot.”
A stratégiai dokumentumban célként tűzik ki a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelmet és a migráció ellenőrzését a nyugati féltekén.
A Közel-Kelettel kapcsolatban az új elképzelés szerint fel kell hagyni „azzal a szerencsétlen kísérletezéssel”, hogy kioktatják a térség országait, különösen a perzsa-öbölbeli monarchiákat a hagyományaikról és a kormányzásról. Trump elnök megerősítette az ottani kapcsolatokat, és a közel-keleti országokra gazdasági lehetőségekként tekint, az arab államokat egyre inkább „a partnerség, a barátság és a beruházások” lehetséges helyszíneinek tartja.
Bátorítjuk és üdvözöljük a reformokat, amikor és ahol azok organikusan kialakulnak, anélkül, hogy mi igyekeznénk őket előírni
– húzták alá a dokumentumban.
Washington arra törekszik, hogy „újra kiegyensúlyozza” az amerikai–kínai kapcsolatokat, továbbá ellenszegüljön Peking Tajvan irányában mutatott agresszív hozzáállásának. Ez utóbbi érdekében az Egyesült Államok azt szeretné, hogy térségbeli szövetségesei nagyobb erővel szálljanak szembe a kínai nyomással, és fordítsanak többet a saját védelmükre.
„Az amerikai hadsereg egymagában nem képes ezt megoldani, és nem is kell, hogy képes legyen rá. Szövetségeseinknek a kollektív védelem érdekében többet kell költeniük, és legfőképpen többet kell cselekedniük” – áll a washingtoni dokumentumban.
Amerika aggodalmait Orbán Viktor is osztja
Orbán Viktor Kecskeméten, a Digitális Polgári Kör (DPK) háborúellenes gyűlésén is felidézte az amerikai jelentést, melyet ő úgy összegzett, a felvázolt aggályok nyomán messze nem egyértelmű, hogy az uniós országok a jövőben is rendelkezni fognak-e olyan gazdasági erővel, hogy megbízható szövetségesei maradjanak akár Amerikának, akár egymásnak.
Ez komoly. Lehet, hogy Rogán Tóninak nagy befolyása van, de annyi nincs, hogy ezt ő irattatta volna
– szögezte le Orbán Viktor.
„Nemcsak ők mondják, hogy baj van, hanem Európa legnagyobb szövetségese is. Vegyük komolyan, vonjuk le a megfelelő következtetést: csak magunkra számíthatunk, függetlennek kell maradni, szuverénnek. Amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik. Csak akkor voltunk sikeresek, amikor a magunk útját jártuk” – emelte ki a miniszterelnök.
Az unió mentené a menthetőt
„Mi vagyunk a legnagyobb szövetségesek, össze kell tartanunk” – fogalmazott Kallas a katari fővárosban rendezett fórumon, reagálva az új, amerikai nemzetbiztonsági stratégia kiejelentéseire és következtetéseire. Hozzátette: bár vannak olyan ügyek, amelyekben nem értenek egyet, „az alapelvek még mindig megvannak”.
Kallas most azt mondta, a bírálatok közül többen van igazság.
Ha például Európára tekintünk, azt látjuk, hogy alábecsüli az erejét Oroszországgal szemben. Magabiztosabbnak kell lennünk
– jelentette ki.
Az ukrajnai háborúról szólva az uniós főképviselő intett attól, hogy a tárgyalások során Ukrajnát kényszerhelyzetbe hozzák. „Ha az agressziót megjutalmazzák, az megismétlődik mindenhol a világban” – vélekedett.
forrás: vg.hu

