A bíróság döntése szerint a Tisza Pártnak 200 ezer forint plusz ÁFA perköltséget kell kifizetnie az Indexnek – írja a Mandiner.
Az Index arról ír, pert nyert Magyar Péter és a Tisza Párt ellen. Ismert, a lap augusztus 26-án tette közzé, hogy háromkulcsos progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhetnek Magyar Péterék, amit egy, az Index birtokába került, a pártvezetésnek készített belső feljegyzés alapján írtak meg.
A Tisza-gyűlés 80 százaléka megszavazta a Tisza-adót, Tarr Zoltán bólogat, de szerinte most nem lehet róla beszélni. „Választást kell nyerni, és utána mindent lehet” – mondta.
Ezt követően
Magyar Péter több Facebook-bejegyzésben becsmérelte a lap munkatársainkat és munkáját, valamint azt is állította, hogy több sajtópert nyert és kezdeményezett az Indexszel szemben.
Azonban az Index hamar tisztázta a helyzetet, mint közölte: az ellenzéki politikus valójában egy pert sem indított a lap ellen.
Magyar Péter ezután ennél is tovább ment, arra utasította a követőit, hogy ne olvassák az Index híreit, mindeközben több posztjában jogtalanul használta fel a portál képeit.
Az eset abban csúcsosodott ki, hogy a Tisztelet és Szabadság Párt helyreigazítási kérelemmel fordult az Indexhez, amit a lap elutasított. Ennek hatására az Tisza Párt helyreigazítási pert indított az Index ellen.
A Fővárosi Törvényszék elutasította Magyar Péterék vádjait, tehát az ügyben az Indexnek nem kell helyreigazítást végrehajtania.
Ennek oka, hogy a lap nem tényként közölte a párt adótervét, tehát az ezzel kapcsolatos írások véleménynek minősülnek.
A bíróság döntése szerint a Tisza Pártnak 200 ezer forint plusz ÁFA perköltséget kell kifizetnie a lapnak.
Az ügyet tetézte, hogy miközben a tárgyalás zajlott, 30 tiszás aktivista a törvényszék épületébe vonulva, tüntetve próbált nyomást gyakorolni a bíróságra. A közhangulatot Magyar Péter is szította Facebook-bejegyzéseivel, melyeknek ilyen és ehhez hasonló szövegezése volt: „Fut, menekül a gyáva propagandalappá silányított Index”.
Forrás: mandiner.hu
Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP