Erdélyből indult a mára Magyarország 21. leggazdagabb emberévé váló Bige László útja. A műtrágyagyártásban érdekelt vállalkozó gazdasági sikereiben nagy szerepet játszhattak a politikai kapcsolatok: Bige a Horn- és a Gyurcsány-kormány idején is megtalálta számításait, beágyazottságát pedig jól jelzi, hogy Medgyessy Péter volt baloldali miniszterelnököt némelykor egyszerűen csak Péterkémnek szólította. Bige most Magyar Péter környezetében tűnt fel, olyannyira, hogy legalább százmillió forintot juttathatott a Tisza környezetébe. Annak fényében, hogy Bige pénzelte Orbán Viktor korábbi kihívóját, Márki-Zay Pétert is, ez nem is tűnik különlegesnek. A milliárdos Tisza körüli feltűnését azonban gazdasági érdek is mozgathatja. A Magyar Nemzet cikke.
Egyre közelebb a Tiszához a Bige család, erre a következtetésre lehet jutni az elmúlt időszak történéseiből. Mint azt megírtuk, a baloldali milliárdos, Bige László a Metropol tavaszi információi szerint legalább százmillió forintot küldött Svájcon keresztül egy Tisza Párthoz szorosan kötődő szervezet bankszámlájára. Újabban pedig Bige László egyik fia, Bige Dávid tűnt fel a párt környékén.
Korábbi írásainkban körbejártuk, hogy a mostani helyzetben mi terelheti Bigét Magyar Péterék felé. Az ok leginkább gazdasági jellegű. A legutóbbi lista szerint Bige László 126 milliárd forintot mondhat magáénak, ezzel pedig a 21. legnagyobb vagyonnal rendelkező magyar. Cégbirodalmának zászlóshajója, a Nitrogénművek Zrt. azonban jó ideje anyagi nehézségekkel küzd, ami jól tetten érhető egy idei pénzügyi manőverben is.
Bige cége korábban kétszázmillió euró értékben bocsátott ki kötvényeket, az összeget idén májusban kellett volna visszafizetnie.
Azonban a cég inkább a kötvények meghosszabbítását szerette volna elérni, a vállalat és a hitelezők álláspontja azonban kezdetben nem volt közel egymáshoz. A helyzeten rontott, hogy – miként azt megírtuk – Bigéék vagyonkimentő lépéseket tettek, átjátszottak például egy kamionparkolót. Erről a kötvényesek – vagyis a hitelezők – tudomást szereztek, és még feljelentés is született. Ehhez adódott hozzá a Magyar Péter köreinek juttatott legalább százmilliós támogatás ügye. A hitelezők közül volt olyan, aki tudni vélte a folyamat mozgatórugóit: a milliárdos abban bízva segítheti konkrét anyagi támogatással is Magyar Péteréket, hogy egy esetleges kormányváltás számára kedvező fordulatot hozhat.
Ettől függetlenül az egyezség az adós és a hitelezők között végül megszületett, ám a Nitrogénművek szorult helyzete nem oldódott meg, mert elzálogosították a gyárat, a részvényeket, a bankszámlájukat és a követeléseiket is.
Zűrös ügyek sorozatban
Bige László neve nem csak a kötvényügy miatt szerepelt sokat a sajtóban. Médiavisszhangot váltott ki például az az eljárás, amely vesztegetés elfogadása miatt indult ellene, azonban ebben tavaly jogerősen felmentette a bíróság.
Egy másik büntetőeljárás pedig amiatt indult, mert az oligarcha egyik cége megsérthette a hulladékgazdálkodás rendjét.
A legzajosabb ügy azonban még tart. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2021-ben 11 milliárd forintra büntette Bige érdekeltségeit műtrágya-kartellezés miatt. Az ügy megjárt több bíróságot, a jogorvoslatok nyomán végül a GVH-t új eljárásra kötelezték. Mint arról lapunk beszámolt, a versenyhatóság már megkezdte az események ismételt áttekintését.
Orbán Viktor kihívóját pénzelte
Hogy a pénzügyi manőverek és a botrányos ügyek miatt, vagy azoktól függetlenül, de Bige László már a 2022-es választások előtt is a kormányváltásra törő politikai szereplőket támogatta: az Orbán-kormány aktuális kihívóját, a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Pétert pénzelte. Márki-Zay különféle nyilatkozataiból derült ki, hogy Bige tízmillió forintnál is többet adott neki és kifizetett egy hatvanmilliós közvélemény-kutatást.
Erdélyi kisvállalkozóból a 21. leggazdagabb magyar
És ha már politikai kapcsolatok: érdemes áttekinteni, miként is lett Bige László a 21. leggazdagabb magyar. A nagyváradi születésű Bige üzleti pályafutása – az Origó 2013-ban megjelent portrécikke és az Agronline riportja szerint – még Romániában kezdődött. Egyetemi évei alatt sokat keresett azzal, hogy társaival előbb Jimi Hendrix-szitanyomattal kereskedett, később sportmárkák emblémáit szitázták pólókra. Bige – édesanyját követve – 1984-ben költözött Magyarországra. Kajak-kenu-edző volt éveken át Dombrádon, de közben visszatért a kereskedelemhez: Hollandiából, autóval hozott be használt ruhákat. A Mandiner portrécikkében az is szerepel, hogy később, amikor a ruhabizniszben túl nagy lett a konkurencia, barterüzletbe fogott: autógumikat cserélt bárányhúsra Romániában, végül műtrágyával és mosószer-alapanyagokkal kezdett el kereskedni.
Előbb Horn, aztán Medgyessy…
Az összegyűlt vagyonával tovább akart lépni, és a kereskedelem mellett a gyártásban is részt kívánt venni. Kapóra jött számára, hogy ekkor kezdődött a Tiszamenti Vegyiművek (TVM) privatizációja. Nagy nehézségek árán – állítólag az akkori miniszterelnöknél, Horn Gyulánál sikerült lobbiznia – végül az övé lett a cég. Egybehangzó vélekedések szerint azonban ezt részben korábbi barátjának, Csányi Sándornak köszönhette. Az OTP tulajdonosa állítólag óriási hitelt biztosított neki a cég megvásárlásához.
Bige a kilencvenes és a kétezres években jó kapcsolatot ápolt mások mellett Medgyessy Péter egykori szocialista kormányfővel, Hagyó Miklós utóbb elítélt MSZP-s főpolgármester-helyettessel, és évtizedes barátság kapcsolja Veres János volt pénzügyminiszterhez.
Előbbit némelykor csak egyszerűen Péterkémnek szólította.
…végül Gyurcsányék
Bige 2002-ben tett óriási lépést ahhoz, hogy a leggazdagabbak közé kerüljön: ekkor sikerült megszereznie a Péti Nitrogénműveket. A társaságot felerészt a Csányi Sándor vezette OTP hiteléből vásárolta meg. Miután Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, a brüsszeli támogatások miatt beindult a műtrágyaágazat, ráadásul az MSZP-kormány intézkedéseinek köszönhetően a műtrágyagyártáshoz szükséges gázt is olcsón tudta megvásárolni. A Bige Holdingnak 2009-től gyártási monopóliuma volt, az országban nem maradt konkurens műtrágya-előállító. Mindezek nyomán Bige óriási pénzeket keresett. Ehhez társult, hogy cége a Gyurcsány-kormánytól több mint tízmilliárd forintnyi hitelt kapott 2009-ben. Az ügy az Európai Bizottság figyelmét is felkeltette: a vizsgálat megállapította, hogy a hitel betudható állami támogatásnak, amit az uniós jog tilt.
Milliárdokból luxus
A baloldali oligarcha fényűző életmódot folytat. Bige luxuserődben él Nyíregyháza közelében található birtokán. A Borsonline 2022-es cikke szerint speciális vizesárok, helikopterleszálló, saját vadaspark, tórendszer is tartozik az ingatlanhoz, amelyet külön őrség felügyel. A birtok központi területe 46 hektár, húsz százalékkal nagyobb, mint a kaliforniai Disneyland területe.
Vadászbirtok és luxus
Egy 2021-es Origó-cikk szerint Bige Lászlónak Erdélyben van egy fényűző vadászbirtoka, ahová helikopterrel szokott vadászni járni. Az ingatlan a Kovászna megye hegyei között ezer méter magasan fekvő Komandó községben található. A festői szépségű településnél Bigének saját vadászterülete is van, 2011-ben például akkora szarvast ejtett el, amelynek agancsáért 24 ezer eurót kellett fizetnie. A milliárdos Afrikában is vadászik.
A luxus iránti vonzalmáról azok az autók is árulkodnak, amelyeket Bige László és fia az elmúlt években vásároltak, egyenként sok tíz millió forintért. Mint lapunk korábban megírta , Rolls-Royce, Land Rover és Bentley is állhatott a családi garázsban. De állítólag az oligarcha hárommilliárdért helikoptert is vásárolt. A luxuséletmódhoz hozzátartozik, hogy Bige László egymilliárd forintot költött egyik születésnapjára, amin Rod Stewart adott egyórás koncertet.
Forrás: Magyar Nemzet
Borítókép: Bige László (Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Czeglédi Zsolt)