A DK elnöke megelégelte a vásárhelyi polgármester hazugságait, alaposan visszaszólt.
„Márki-Zay Péter úgy viselkedik, mint egy gátlástalan kukkoló!
Márki-Zay Péter az internet legocsmányabb bugyraiból származó hazugságot állított rólam és Rónai Sándorról a tegnap megjelent, Konkrétan című podcastben. Nyilvánvaló, hogy Márki-Zay Péter Rónai Sándorról beszélt, hiszen ez a hazugság pörög a Facebook legsötétebb zugaiban. Azt mondta, hogy nehéz félre érteni, ahogy az „új párommal táncoltam” a Pride-on, akit ugyan nem nevez meg, de nyilvánvaló, hogy Rónai Sándorra gondolt.
Márki-Zay Péter hetek óta hazudozik a DK-ról. Nyilvánvalóan konkrétumok nélkül, a hazugságok már csak ilyenek. Eddig nem akartam reagálni, mert Márki-Zay Péter nem ér annyit. De most átlépett egy olyan határt, amelyet nem fogok tűrni. Nemcsak azért, mert Márki-Zay Péter teljesen igazságtanul hazudik össze-vissza rólam, hanem azért sem, mert ezzel egy teljesen ártatlan család magánéletébe mászik be, oda, ahová soha, senki nem hívta.
Mások magénéletéről eddig csak a Fidesz hazudott. Most Márki-Zay Péter is látható örömmel teszi ugyanezt. Politikusként, polgármesterként ordas hazugságokkal haknizik és közben cseppet sem érdekli, hogy ezzel egy kétgyermekes családapát, Rónai Sándort, Sanyi feleségét és gyerekeit is támadja. És őszintén nem értem, Márki-Zay Péter milyen politikai hasznot remél egy olyan hazugságból, amelyről saját bevallása szerint sincs semmi tudása.
Azért nincs tudása, mert a magánéletem nem tartozik Márki-Zay Péterre. És azért sem tudhat semmit, mert nincs is miről tudnia. Nincs kapcsolatom senkivel, pláne nem egy házas emberrel.
Mert a házasság számomra szent. Akkor is, ha a saját életemről van szó és akkor is, ha máséról. A házasság egy kincs, amit szerintem óvni kell. Óvtam a sajátomat is addig, ameddig csak lehetett. Az elveimhez hű maradok a politikában és a magánéletemben is”
– osztotta meg Dobrev Klára.
Borítókép: Dobrev Klára hivatalos Facebook-oldala