Újabb internetes fenyegetőzőt azonosított és fogott el a rendőrség. Ezúttal is Orbán Viktor halálát kívánta az internetes agressziót elkövető, akit órák alatt elfogtak. Megdöbbent a nyomozók láttán. Nem tudta, hogy bűncselekmény a kommentelés, hebegett-habogott – számolt be a Pesti Srácok.
Nem először fordul elő, hogy a miniszterelnököt interneten keresztül fenyegetik, és az sem, hogy a különböző közösségi médiafelületeken politikusokkal szemben gyűlölködő szövegek jelennek meg. A rendőrség minden ilyen esetet komolyan vesz, és az esetleges tragédiák megelőzése érdekében azonnal felkutatja és elfogja az elkövetőt, akinek internetes agresszió miatt kell felelnie.
Július 29-én feljelentés érkezett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához (KR NNI) azzal kapcsolatban, hogy egy közösségi médiafelületre a miniszterelnökről kitett videóposzt alá egy felhasználó az alábbi kommentet tette ki:
„8 mm megoldaná, mint anno Romániában … ne élvezzék azt, ami nem az övéké.”
Tekintettel arra, hogy egyértelmű volt a miniszterelnök ellen irányuló szándék, ezért a KR NNI kiberesei azonnal akcióba lendültek.
Néhány órán belül sikerült azonosítani és elfogni a kommentelőt, egy 48 éves debreceni nőt.
Lakásában kutatást hajtottak végre a nyomozók. Elektronikai eszközeiről adatmentéseket végeztek. Az ingatlanban találtak egy gáz-riasztófegyvert, valamint több éles lőszert és hüvelyeket is.
A nőt előállítását követően internetes agresszió elkövetésével gyanúsították meg. Kihallgatása során azt mondta, nem tudta, hogy ezzel a kommentjével bűncselekményt követ el. Szabadlábon védekezik.
Mit mond a BTK az internetes agresszió büntetéséről?
Aki nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos
- a) halált okozó, vagy
- b) különös kegyetlenséggel elkövetett
büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Forrás: pestisracok.hu