A Trump-adminisztráció kereskedelmi tárgyalásokért felelős tagja a Fox News és a CNN hírtelevízióknak adott interjúkban úgy fogalmazott, hogy Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel a vámokról. A vámháború ismét éleződik.
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás – közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter.
Megerősítette, hogy az elnök a következő napokban levelet küld az kereskedelmi partnerországoknak, amiben arról tájékoztatja őket, hogy amennyiben nincs megállapodás júliusban, akkor augusztus 1-jén hatályba lépnek az április 2-án bejelentett, országokra lebontott, eltérő mértékű vámtarifák.
Donald Trump amerikai elnök eredetileg július 9-ig terjedően, 90 napra függesztette fel az április 2-án közölt vámok bevezetését, szándéka szerint annak érdekében, hogy időt adjon a megállapodások megkötésére.
A miniszter mindkét interjúban hangsúlyozta, hogy
több kereskedelmi tárgyalás a végső szakaszában tart, és a következő napokban bejelentések is várhatók.
Jelezte ugyanakkor, hogy az egyeztetések homlokterében az a 18 kereskedelmi partner áll, amely az Egyesült Államok külkereskedelmi hiányának 95 százalékáért felelős. Az Egyesült Államok külkereskedelme 2024-ben rekordmértékű, 1200 milliárd dollárt meghaladó áruforgalmi hiányt mutatott, azaz árubehozatalának értéke 1200 milliárd dollárral haladta meg a külföldön értékesített áruk értékét.
A teljes, szolgáltatásokat is tartalmazó külkereskedelmi hiány ennél kedvezőbb volt, 914 milliárd dollár, miután az amerikai szolgáltatószektor külföldi tevékenységéből származó bevétel meghaladja a szolgáltatásimport értékét.
Az Európai Unióval kapcsolatban megjegyezte, hogy
Brüsszel késve ült tárgyalóasztalhoz, de azóta komoly előrelépést sikerült elérni.
Scott Bessent emlékeztetett arra, hogy miután Donald Trump júniusban közölte, hogy 50 százalékos vámot vezet be napokon belül az Európai Unióval szemben, néhány óra leforgása alatt öt meghatározó uniós vezető kereste meg, majd Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is telefonon hívta, azt követően pedig megindultak az érdemi tárgyalások.
Amerika döntött, mikortól veti ki a súlyos vámokat
Előzetesen a hét legfontosabb gazdasági kérdésnek az látszott, hogy az egyes országoknak sikerül-e megállapodniuk Donald Trumppal a vámok kérdéséről. Július 8-án ugyanis lejár az amerikai elnök által adott korábbi haladék. Ez tolódott tehát frissen ki augusztusig.
Mindenesetre tehát kedden bár lejár a 90 napos halasztás, amit még április közepén jelentett be Donald Trump a vámokkal kapcsolatban, újabb bő 20 napos türelmi időszak lép életbe. Feltehetően az utolsó. Ha addig nem sikerül megállapodni az egyes országokkal a Fehér Háznak, akkor az április 2-i rendkívül magas szintre is visszakerülhetnek a vámok.
A jegybankok sorra lejjebb vették növekedési várakozásaikat, és az elemzői konszenzus is alacsonyabb növekedést vár. Ha a vártnál rosszabb forgatókönyv valósul meg a vámok kapcsán, abban az esetben még tovább romolhatnak a gazdasági kilátások. Erről szól a Trendmutató legújabb epizódja is, amely alább tekinthető meg.
Magyar szempontból azonban a KSH hétfői kiskereskedelmi és keddi inflációs adatközlésére is érdemes lesz figyelni. Kedden lejár a 90 napos halasztás, amit még április közepén jelentett be Donald Trump a vámokkal kapcsolatban.
Fotó: AFP
forrá: vg.hu