Ő ugyan nem nyerészkedett a magyarokon az elmúlt legalább 14 évben ugye. És amúgy most sem azért akarja „megváltani” a magyarokat, mert bosszús, amiért a pofátlansága miatt kirúgták a Fidesz köreiből. Magyar Péter csak jót akar, nem még több pénzt. Ugye. Mindezen tényekre hívja fel a figyelmet Kocsis Máté is a legújabb Facebook posztjában – írja a Pesti Srácok.
A Fidesz frakcióvezetője rámutat: a „bennfentes kereskedelem koronázatlan királya egy óra alatt seftelt össze annyi pénzt, amennyit egy átlag magyar 10 év alatt”.
A 4iG részvényeit 70 millióért pattintotta el, miközben előre tudhatta, milyen üzleti döntésre készülnek a cégnél. Megint trükközik, manipulál a vagyonosodásáért, miközben a szektásokat azzal eteti, hogy ő tisztességes. A beteges hazudozó a gyors meggazdagodás receptjét hamar kitanulta, hiába, na, ilyen egy igazi forradalmár” – írja Kocsis.
Magyar Péter még szerdán kijelentette a Facebook-oldalán, hogy a soron következő tőzsdei napon, azaz csütörtök reggel azonnali hatállyal eladja a tulajdonban lévő 4iG-részvényeket, egy darab kivételével. Az ellenzéki politikus – állítása szerint – annak ismeretében döntött így, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium tudatta: a kormány jóváhagyta az állami tulajdonú hadiipar piacképes részének értékesítését a 4iG bevonásával.Bár a hivatalos magyar bejelentés szerdán érkezett meg, a körvonalazódó tervről hónapokkal korábban megjelentek információk a magyar sajtóban is. Vagyis Magyar Péter is biztosan tudott arról, mi készül. „Az állami hadiipar privatizációja egyenlő a hazaárulással” – kelt ki magából a már említett közösségi médiás posztjában – írja a Világgazdaság. A portál rámutat: ennek ellenére korábban eszébe se jutott eladni a 4iG-részvényeit, hanem az utolsó pillanatig magánál tartotta, majd úgy verte nagydobra a papírból való kiszállását, mintha annak valamiféle morális okai lennének, amelyek áldozatvállalásra késztették.
A valóság ennél jóval földhözragadtabb. A Tisza Párt elnöke inkább csak pénzt akart keresni, méghozzá jó sokat, a 4iG-részvényein. És ez sikerült is neki. A Tisza Párt elnöke az idén februárban a Hvg.hu-nak elárulta, hogy már csak 4iG-részvényekkel rendelkezik. Azt már nem tette hozzá, hogy mennyivel.
A Világgazdaság legfrissebb értesülései szerint Magyar Péter 60 ezer körüli 4iG-papírt tulajdonolhatott egészen csütörtök reggelig. Ezt a mennyiséget dobta tehát most piacra, méghozzá nagyon jó érzékkel. Mint már kiderült, 2023. július 21-én Magyar Péter minden birtokában lévő Opus-részvényt eladott, a gyanú szerint egy bennfentes kereskedés folyományaként. Ekkor vásárolhatott 4iG-részvényeket.
Akkoriban 600 és 700 forint között mozgott az árfolyam.
Ehhez képest ma, csütörtökön tőzsdenyitáskor már 1840 forinton kereskedtek vele – nem kis mértékben a szerdán nyilvánosságra hozott tranzakciónak köszönhetően –, ami háromszoros növekedés.
Így már talán érthető, hogy Magyar Péter miért nem adott túl eddig a 4iG-részvényein és miért csak pár órája szólalt meg a lelkiismerete. Ezek a papírok éppen csúcsra értek, így most eladni őket hatalmas nyereséget hoz a konyhára egy szempillantás alatt.
Konkrét számokkal bemutatva mindez azt jelenti, hogy ha egy 1800 forintos, szolid átlagárat veszünk alapul – az árfolyam a nap során nyilván változik, de enné inkább csak magasabban áll – és feltéve, hogy a Tisza Párt elnöke csütörtökön az összes 4iG-részvényét képes pénzé tenni, akkor egy tőzsdei nap leforgása alatt csaknem 110 millió forint bevételre tehet szert.
Ráadásul létezik olyan konstrukció, hogy ez még csak nem is adóköteles (például tartós befektetési számlával). A teljes képhez érdemes azt is hozzávenni, hogy mennyi lehet a Tisza Párt elnökének nyeresége, tehát amit tisztán megkeresett a 4iG-részvény vásárlásán, majd eladásán. Ha 2023 nyár közepén szállt be, akkor Magyar Pétert ma papíronként 1100-1200 forintot realizál, ami a 60 ezres pakett egészére vetítve nagyjából 60 millió forint haszon – írja a Világgazdaság.
Forrás: Pesti Srácok
Fotó: Archív