Oroszországi célpontokra is lehet lőni német fegyverekkel. Ezt Németország új kancellárja, Friedrich Merz jelentette be az X-en az ukrán elnök németországi látogatása előtt – számol be a Vadhajtások.
„Mindent megteszünk, ami az erőnkből telik, hogy támogassuk Ukrajnát” – írta a CDU-s kancellár az X-en.
Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok után most Németország is feloldotta az Ukrajnába szállított katonai felszerelések hatótávolságára vonatkozó korlátozásokat, így Kijev nagy hatótávolságú fegyverekkel támadhat az Oroszország területén lévő állásokra – jelentette be Friedrich Merz német kancellár a WDR televíziós csatornának adott interjúban.
„Többé nincsenek távolsági korlátozások az Ukrajnába szállított fegyverekre – sem a britek, sem a franciák, sem mi, sem az amerikaiak részéről. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna most már védekezhet, például csapásokat mérve az oroszországi katonai állásokra. Eddig ezt nem tehette meg” – nyilatkozta a háborúpárti politikus.
Merz kifejtette, hogy most biztosítani kell Ukrajnának ezeket a fegyvereket.
Április közepén Merz az ARD televíziónak adott interjúban elismerte, hogy Németország európai partnereivel egyeztetve szállíthat Taurus rakétákat Ukrajnának. Boris Pistorius német védelmi miniszter kijelentette, hogy „sok érv” szól egy ilyen lépés ellen.
Forrás: Vadhajtások