2025 május 29. - Magdolna

Helyi és országos ügyeket értékelt Czirbus Gábor

A makói alpolgármester, a Fidesz vásárhelyi-makói választókerületi elnöke a múlt hét történéseit értékelte közösségi oldalán.

„A Harcosok Klubja olyan jót ment, hogy a baloldali sajtó a mai napig nem tudja megemészteni” – kezdte Czirbus Gábor, aki Magyar Péter sétáját is kommentálta.

„Megtudtuk, hogy Erdély román föld, viszont a Szózat eléneklése komolyan feladta a leckét. Az is kiderült, hogy az RMDSZ egy kémpárt. Ekkorát az erdélyiekbe legutóbb talán Gyurcsányék rúgtak 2004-ben” – fejtette ki a makói politikus.

Megemlítette: „Kollár Kinga után Tarr Zoltán rúgott belénk egy nagyot. Arra kérte az Európai Bizottságot, hogy még jobban szankcionálják Magyarországot”.

Czirbus Gábor rátért a választókerületi ügyekre is. „Márki-Zay Péter világos üzenetet kapott a Békés vármegyeiektől: azt szeretnék, ha a szabadkígyósi kastély továbbra is a békésieké lenne” – elevenítette fel.

Az alpolgármester elmondta, a makói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megkezdte munkáját. Előadást szerveznek helyi általános és középiskolásoknak Hétköznapi függőségek címmel.

A választókerületi elnök közölte: gyermeknapon a legifjabb makóiaknak átadták a bébikötvényeket, ezzel is támogatva őket és családjaikat. A településen emellett – szintén a fiatalokra gondolva – jelentős iskolafelújítás is indult.

„Senki ne feledje: hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar” – zárta videóját Czirbus Gábor, utalva a Szózat kezdősoraira.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.