A voksolás első fordulójában győztes ukránellenes jelölt nem támogatja, hogy Kijevnek további fegyvereket szállítsanak. Ukrajnában békét szeretne George Simion, aki bízik abban, hogy Donald Trump elhozhatja a fegyvernyugvást az orosz-ukrán háborúban. Az ukrán menekültek helyett a román szegényeknek adna inkább pénzt Simion.
A romániai elnökválasztás első fordulóját toronymagasan megnyerő Simion korábban területi igényeket támasztott Ukrajnával szemben, és Moldovával való egyesülést szorgalmazott. Mindkét országba megtiltották számára a belépést. A jelölt a Kijevnek nyújtott katonai segélyek leállítását is szorgalmazta, de tagadja, hogy oroszbarát lenne.
A Románok Egyesüléséért Szövetségi vezetője egy másik nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy ha megválasztják elnöknek, leállítja az ukrán menekülteknek nyújtott segélyeket, mondván, hogy először a románokat kell kiemelni a szegénységből.
Amíg a román állampolgárokat nem emeljük ki a szegénységből egy elfogadható szintre, addig nem fogok más nemzeteket támogatni Romániában
– mondta Simion egy nemrégiben adott interjúban.
A választások első fordulójának nyertese azt is mondta, imádkozik, hogy Donald Trump találjon módot a béke megteremtésére Ukrajnában.
A romániai elnökválasztás eredményét éppen ezért idegesen várták a háborúpárti európai fővárosokban. Románia ugyanis fontos tranzitútvonal a fegyverrendszerek és lőszerek számára Ukrajnának. Az országnak van egy amerikai rakétavédelmi pajzsa, és három fő légibázisa, ahonnan a NATO légi missziókat indít Ukrajna és Moldova határáig, valamint a Fekete-tenger felett.
Ukrajna gabonaszükségletének hetven százalékát a Fekete-tenger partján, román felségvizeken keresztül exportálja Isztambul felé. A román légierő pedig ukrán pilótákat képez ki F–16-osokon való repülésre.
Felejtsék el Ukrajna további megsegítését, ha Simion lesz az elnök
– mondta George Scutaru, a bukaresti Új Stratégiai Központ biztonsági szakértője. A Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjeként az elnök ugyanis megvétózhat bármely döntést, és erős befolyással bír a biztonságpolitikára.
Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Románia politikai életében újabb földrengés következett be, miután a tegnapi elnökválasztás első fordulóját követően George Simion, az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) elnöke elsöprő győzelmet aratott. A szavazatok 99 százalékának összesítése után több mint negyven százalékot szerzett. A második fordulót május 18-án tartják. Simion ellenfele Nicușor Dan lesz.
Borítókép: George Simion (Fotó: AFP)
forrás: magyarnemzet.hu