Ötszáz európai és nemzetközi közéleti, tudományos és politikai szereplő, valamint tudósok, katonai tisztviselők és egykori miniszterek nyílt levélben fordultak az európai kormányfők felé, azt követelve, hogy Európa azonnal küldjön katonai csapatokat Ukrajnába. Az ügynek magyar vonatkozásai is vannak.
A nyílt levél – melynek címe: „Európa válaszút előtt” – egy 180 ezer fős európai haderő Ukrajnába történő telepítését szorgalmazza. A katonai sztenderdek szerint a csapatok megfelelő pihentetését és folyamatos rotációját is biztosítva a feladat valójában 540 ezer európai katonát igényelne.
A támogatói levél leszögezi, hogy az európai kormányoknak 30 ezer katonát azonnal útnak kell indítania a háborúba, hogy az ukrán hadsereg határvédelmi feladatait átvállalja a belorusz határ mentén.
További 150 ezer katonát a következő hónapokban, valamint ahogy a levél fogalmaz „az ukrán katonai győzelem után” kellene Oroszország és Ukrajna közé vezényelni.
A dokumentumot aláíró 500 közéleti szereplő csupán 60–65 százaléka való az Európai Unióból, 35–40 százalékuk pedig az EU-n kívüli országokból szorgalmazza Európa katonai részvételét a háborúban. Az aláíró nevek között megtaláljuk például Francis Fukuyama amerikai politológust és Guy Verhofstadt belga liberális politikust is, de Magyarországról is pártolták néhányan az ötletet.
A Tisza Párthoz közel álló politikus is aláírta Magyarországról a nyílt levelet
aláírásával támogatta Magyar Bálint egykori szabad demokrata (SZDSZ) oktatási miniszter.
Magyar Bálint a közelmúltban egyre aktívabban szólal meg különböző politikai eseményeken. Az elmúlt hónapokban többször is a Tisza Párt vidéki rendezvényeinek az előadója volt a politikus.
Az utóbbi hetekben a Tisza Párt egyre támogatóbbnak mutatkozik az Ukrajnának való további segítéségnyújtás témájával kapcsolatban, miután a párt szimpatizánsainak 58 százaléka belső szavazáson is kinyilvánította, hogy támogatják Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozását.
Az európai nyílt levél aláírói világossá tették véleményüket, miszerint a háborúban Ukrajna katonai győzelmére van szükség. A támogató művelethez szükséges 540 ezer európai katona kiállítása hatalmas erőfeszítéseket igényelne a résztvevőktől. Jelenleg az EU legerősebb gazdaságának, Németországnak is csupán ennek a létszámnak az egyharmadát teszi ki a teljes hadserege.
(Fotó: MTI/EPA) forrás: hirado.hu