2025 március 30. - Zalán

Moszkvába utazott Szijjártó Péter: a békéről tárgyal a külügyminiszter

A moszkvai út középpontjában három fő téma áll: a béke kérdése, az energiaellátás biztonsága, valamint a gazdasági együttműködés erősítése.

Korán indult a nap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számára, aki szerdán a moszkvai látogatásán ismét hangsúlyozza Magyarország elkötelezettségét a béke előmozdítása mellett. A miniszter a közösségi oldalán számolt be útjáról és tárgyalásai céljáról.

„Negyed 4-kor még a kakasok is dörzsölik a szemüket, de indulni kell, mert tőlünk keletre korábban kel a Nap… és a tárgyalópartnerek is…” – írta bejegyzésében Szijjártó, utalva a korai indulásra. A miniszter bejegyzésében kiemelte, hogy az amerikai–orosz béketárgyalások újabb mérföldkőhöz érkeztek, ami szerinte a globális biztonság szempontjából is jelentős lépés:

Az amerikai-orosz béketárgyalások tegnap újabb mérföldkőhöz érkeztek, így a világ megint eggyel biztonságosabb hely lett.”

Szijjártó emlékeztetett arra, hogy Magyarország évek óta következetesen szorgalmazza a kommunikációs csatornák fenntartását. „Mi három éve mondjuk, hogy a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani…” – fogalmazott. A moszkvai út középpontjában három fő téma áll: a béke kérdése, az energiaellátás biztonsága, valamint a gazdasági együttműködés erősítése.

„Mai moszkvai tárgyalásaink középpontjában a béke, az energiaellátás biztonsága és a gazdasági együttműködés fokozása szerepelnek” – írta a külügyminiszter.

forrás: mandiner.hu

 

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.