2025 július 7. - Apollónia

Egy tiszás tanárnő szerint már az óvodásokkal is beszélni kellene az LMBTQ-témákról – VIDEÓ

A betiltás ellenére megrendezett budapesti Pride felvonuláson egy magát tanárként bemutató nő a Mandiner kamerája előtt arról beszélt: szerinte már óvodás korban fontos lenne az LMBTQ-témákról beszélgetni a gyerekekkel – még ha ezt Magyarországon jogszabály tiltja is. A tanárnő szerint „egy magát valamire tartó pedagógus” ezt megoldja, iskolájának nevét azonban nem árulta el.

Magyarország Videós Arcképcsarnokába került dr. Kószó Péter

Dr. Kószó Péter, csecsemő- és gyermekgyógyász, politikus, országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely egykori alpolgármestere, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány alapítója, valamint a Johannita Segítő Szolgálat tagja életútját, pályáját meséli el.

A Wenkcheim-örökösök nem kérnek a vásárhelyi tulajdonszerzésből

Erős üzenetet küldött a hódmezővásárhelyi városházára Békés vármegyéből Takács Árpád főispán, aki közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyben helyi emberek társaságában egyértelműsíti: azt szeretnék, ha a vármegyében maradna a szabadkígyósi kastély tulajdonjoga.

Lázár: bárhol, bárkivel, bármiről

Csütörtökön késő délután indul az építési és közlekedési miniszter legújabb, önálló sajtótájékoztatója, a Lázárinfó, elsőként Kisvárdáról. Ugyanis információnk szerint sorozat kezdődik

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.