Egymásnak esett Gémes László és Márki-Zay Péter
Összevitatkozott a mindszenti és a vásárhelyi polgármester a Versenyképes Járások Program kapcsán a közösségi médiában. Lehet, hogy nyilvános vita is lesz a két politikus között.
Összevitatkozott a mindszenti és a vásárhelyi polgármester a Versenyképes Járások Program kapcsán a közösségi médiában. Lehet, hogy nyilvános vita is lesz a két politikus között.
Önkívületi állapotban láthatjuk a vásárhelyi polgármestert, miközben vádaskodik és tüntetést szervez, egy olyan program miatt, ami még le sem zárult.
Két területre összpontosít az önkormányzat, jelentette ki a polgármester a Versenyképes Járások Program nyújtotta forrás lehetőségei kapcsán.
Olyan fejlesztés is megvalósulhat a településen, amire eddig egyetlen pályázattal sem volt lehetőség.
A mini bölcsőde megépítésére és aszfaltozásra pályázik Mártély a Versenyképes Járások Programban. Ambrus István polgármester elmondta: amennyiben nyernek, az elmúlt harminc év legnagyobb útfelújítási programja valósulhat meg a településen.
Kiszomborral és Óföldeákkal közösen pályázik Makó a Versenyképes Járások Program forrásaira. A város képviselő-testülete erről a szerdai ülésén döntött.