Szél István: a város fizikailag, a polgármester szellemileg áll romokban
A napokban sajnálatomat fejeztem ki azért, mert Lipótmező nem működik – írja közösségi oldalára feltöltött videójához a Fidesz vásárhelyi elnöke.
A napokban sajnálatomat fejeztem ki azért, mert Lipótmező nem működik – írja közösségi oldalára feltöltött videójához a Fidesz vásárhelyi elnöke.
Sukorón, az EFOTTon, az egyetemisták egyik legnagyobb nyári fesztiválján jelent meg Márki-Zay Péter, ahol Gulyás Balázsnak adott interjújában többször kijelentette: becsületes, gerinces, tisztességes és épeszű ember nem fog a Fideszre szavazni. Ezzel és a többi kijelentésével tucatnyi becsületsértő kijelentést tett a társadalom jelentős részére.
Megfeszített erővel dolgoznak a hibák elhárításán, az utak járhatóvá tételén, de a hétfői vihar következtében még vannak több mint 40 órája áram nélküli ingatlanok, útra dőlt fák, leszakadt vezetékek. Szerda kora reggeli körképünk.
Sokak szerint eddig soha nem látott vihart élt át Hódmezővásárhely hétfőn délután. Kedden hajnalban indultunk körképet készíteni, de a város több pontja még járhatatlan. A Kása-erdő súlyos károkat szenvedett. A játszóterek használhatatlanok, rengeteg ingatlanban keletkezett kár, még napokig tarthat a helyreállítás, közben délután újabb vihar érkezhet. Körképünk.
Hatalmas vihar érte el Vásárhely térségét hétfőn délután. Fák gyökerestől dőltek autókra és házakra, valamint vezetékek szakadtak le, több helyen még mindig nincs áram. A város – rég nem látott módon – egy emberként mozdult meg a bajban, dolgozott a kárelhárításon.
Jovány Gyula Márki-Zay Péter csapatának képviselője a legutóbbi közgyűlésen napirend előtti felszólalásában azt javasolta, nyissák meg a Rapcsák András sétáló részét az autós forgalom előtt egyirányban a Deák utca felől. Azt is elmondta, várja a helyi sajtó közlésére tett lakossági reakciókat, válaszokat, észrevételeket. Összeszedtük. Nem lesz boldog.
Május óta zajlott az a programsorozat, melyben a Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány anyagi támogatásával az ADHD-ban érintett gyerekeket, szüleiket és a gyerekeket gondozó szakembereket hozzák össze Hódmezővásárhelyen, segítve őket a mindennapok problémamegoldásaiban. A program első eleméről Borsiné Csontos Ilona a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvodák vezetője beszélt.
A vásárhelyi Fidesz-KDNP frakcióvezetője közösségi oldalán írt véleményt a „Magyar Péter jelenségről”.
A nyolc évtizeddel ezelőtt mártírhalált halt, a múlt század harmincas éveiben a távol-keleti Celebesz-szigeteken kórházat alapító Dr. Cseszkó Gyulára és feleségére Hadady Emma Rózára emlékezett hálaadó istentisztelettel és emléktábla avatással a Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség és a református közösség Szentháromság vasárnapján. A jeles eseményen részt vett Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Désierée Bonis asszony Hollandia magyar nagykövete, Lázár János, miniszter, a térség országgyűlési képviselője, valamint Molnár János a Magyar Református Egyház világi elnöke is.