2026 február 26. - Edina

Wanted: Ki a rejtélyes kalapos férfi?

Mindenki azt mondja, hogy nem ismeri, mégis olyat „alkotott” a batidai aszfaltrajzversenyen, hogy az egész országban nagy port kavart. Ki indította útjára az utóbbi időszak egyik legnagyobb közéleti lavináját? Keressük az illetőt, jelentkezzen, aki tudja, ki ő.

Szél István a batidai tüntetésről: a rajzok lemoshatók, a gyalázat viszont nem

Ez utóbbi azokról sem, akik ebben politikai szereplőként részt vettek, hazudtak a tényekről, nem ítélték el, relativizálták, utólagosan próbálták kármenteni, netán eltussolni – jelentette ki a Fidesz vásárhelyi elnöke. A politikus annak kapcsán szólalt meg közösségi oldalán, hogy pénteken Lázár János meggyilkolására buzdító feliratok készültek a batidai demonstráción.

Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása áll a Brüsszelben tüntető gazdák félelmeinek középpontjában

Pár napja ismét tüntettek a gazdák Brüsszel egyik legfőbb csomópontjánál – nem először és feltehetően nem is utoljára.  A közös agrárpolitika (KAP) jövője, az inflációval nem számoló támogatási keretek és az Ukrajna csatlakozásából fakadó gazdasági és piaci kockázatok egyre nagyobb konfliktust képeznek az európai gazdák és az uniós döntéshozatal között. A jelenlegi tervek szerint a gazdáknak kellene állniuk Ukrajna megsegítésének számláját. A tüntetés után Győri Enikő EP-képviselő válaszolt a hirado.hu kérdéseire.

Kipukkadt a Hadházy pride-párti tüntetés lufi

Az utca által kikényszerített kormányváltás érdeklődés hiányában, úgy tűnik, ismét elmaradt, hiába tölti Hadházy Ákos a kedd délutánokat a Ferenciek terén. Mindezt természetesen a független országgyűlési képviselő is érzi, ezért lesz a mai pride-párti összejövetel már csak egyórás, és ezért nem lesz már se színpad, se felszólaló.

A politika szemétdombjáról már nincs visszaút

Soha nem voltak még olyan kevesen Márki-Zay Péter tüntetésén, mint szerdán. Még a vidéki „erősítéssel” is alig sikerült összehozni 250 embert, és az első zápor szétverte a demonstrálókat. A vásárhelyiek többsége belátta, hogy a polgármester öncélú akciója nem a Versenyképes Járások Programról szól, hanem a politikai cirkuszról és hergelésről.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.