A sportcsarnok felújítására kaphat pénzt a Versenyképes Járások Programban Makó
Rendkívüli testületi üléssel kezdődött a hét Makón, ahol a Versenyképes Járások Program újabb körében született döntés.
Rendkívüli testületi üléssel kezdődött a hét Makón, ahol a Versenyképes Járások Program újabb körében született döntés.
A Szeged határában épülő nagyberuházás lehet a mentsvár azoknak, akiket elbocsátanak a Continental makói gyárából – hangzott el a város szerdai testületi ülésén. Czirbus Gábor alpolgármester leszögezte: mindent megtesznek, hogy ne maradjanak munka nélkül a német cég dolgozói.
Vége a próbaüzemnek, minden engedély megvan – hangzott el a város szerdai testületi ülésén.
A Benepack Kft. gyárában folyamatosan tart a próbaüzem, a dolgozókat toborozza a cég. Támogatást biztosítanak a civil szervezetnek és új kukákat kapnak a makóiak. Egyebek mellett ezekről is döntöttek a város testületi ülésén szerdán, ahol az is kiderült, ki lesz Makó díszpolgára az idén.
Szerdán ülésezik a város képviselő-testülete, a fórum létrehozásáról is dönt a grémium.
Kiszomborral és Óföldeákkal közösen pályázik Makó a Versenyképes Járások Program forrásaira. A város képviselő-testülete erről a szerdai ülésén döntött.