2026 február 26. - Edina

Tarr előre megmondta: amit a választás előtt a programjukról elmondanak, csak kivonata lesz annak, amire készülnek

Amit publikálni fogunk a választást megelőzően, az egy nagyon rövid kivonata lesz annak a programnak, amire készülünk – jelentette ki a Tisza Párt kormányprogramjáról szólva még tavaly márciusban Tarr Zoltán. A párt alelnöke később ezt azzal egészítette ki, hogy nem beszélhet a valódi terveikről, mert akkor megbuknak. Nemrégiben pedig a párt egyik távozott kabinetvezetője, Csercsa Balázs beszélt arról, hogy a Tiszának két programja van – az egyiket a választóknak mutatják be, de a súlyos megszorításokat tartalmazó csomagot vezetik be, ha kormányra kerülnek. Magyar Péter ilyen előzmények után szombaton ismerteti a Tisza elképzeléseit.

Tarr Zoltán elismerte, hogy óriási lehetőséget látnak Ukrajna támogatásában

Óriási lehetőséget látnak Ukrajnában Magyar Péterék, erről a háború utáni újjáépítés kapcsán a Tisza Párt alelnöke írt a közösségi médiában. Tarr Zoltán ráadásul egy olyan szervezetre hivatkozva fogalmazta meg álláspontját, amely a Soros-világ része, s amely tevékeny szereplője annak a nemzetközi hálózatnak, amely szerte a világban befolyásolni igyekszik a helyi politikai folyamatokat.

Itt a politikai atombomba: egy új felvételen Tarr Zoltán arról beszél, hogy a Tisza kórház- és iskolabezárásokra készülhet

Pár héttel az elhíresült etyeki beszéd után, ahol Tarr Zoltán nyíltan beismerte, hogy nem mondanak el mindent a kampányban, különben megbuknának, most egy újabb videó került elő – írja a Világgazdaság. Ezen a Tisza alelnöke már egyenesen arról beszél, kormányra kerülésük esetén a párt iskola- és kórházbezárásokra készülhet.

Főhet a feje Magyar Péternek: Tarr Zoltán megint elszólta magát (VIDEÓ)

Magyar Péter alelnöke szerint a választásokig „nem szabad belemenni a komoly ügyekbe”. Tarr Zoltán újra elszólta magát – derül ki az Ellenpont által közzétett videóból. Magyar Péter alelnöke arról beszélt egy újpesti fórumon, hogy előbb meg kell nyerni a választást, és utána mindent meg lehet oldani. „Csomó mindent ki lehet …

Tovább

„Egy jó házasságban is lemondunk a szuverenitásunk bizonyos részeiről” –Tarr Zoltán újabb nyilatkozata szivárgott ki

– Egy jó házasságban is lemondunk a szuverenitásunk bizonyos részeiről és ezt nem zokogva, haját tépve teszi meg az ember, hanem óriási fesztivál, lagzi keretében – így érvelt egy pártrendezvényen Tarr Zoltán amellett, hogy Magyarországnak fel kell adnia az önrendelkezés egy részét az Európai Unióban. A Magyar Nemzet cikke.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.