2025 augusztus 18. - Ilona

Gémes László: Márki-Zay Péter senkivel sem tud együttműködni

A vásárhelyi polgármester nem a városáért akar dolgozni, hanem önmagáért harcol – jelentette ki Gémes László. Mindszent polgármestere lapunknak adott interjújában Márki-Zay Péter azon kijelentéseit cáfolta, amiket a Versenyképes Járások Program kapcsán állít. Gémes László hangsúlyozta, a vásárhelyi városvezető még egy településsel sem tudott úgy összefogni, hogy abból érdemi eredmény született volna.

„Nincs szükségünk mérgező és gyűlölködő politikára” – reagált Mártély, Mindszent és Székkutas polgármestere

Közös közleményben reagált kedden Ambrus István, Mártély, Gémes László, Mindszent és Szabó Emese, Székkutas polgármestere Márki-Zay Péter Versenyképes Járások Program kapcsán megfogalmazott vádjaira. A kistelepülések polgármesterei azt írták: a vásárhelyi polgármester nem fogadta el az ajánlatukat, a saját felvetésének átgondolására pedig nem adott időt, ezért idén elállnak a program közös megvalósításától.

Döbbenet: a tejtermelőtől 130 forintért viszik azt, ami a boltban 449 forint

Rostás Péter és családja több mint 4 évtizede foglalkozik vegyes haszosítású tejtermeléssel. Állományuk egyre kisebb, de nem adják fel. A 130-200 forintos átvételi ár ráfizetés, a viszonteladók azonban busás haszonra tesznek szert az 500-600 forintért boltban kínált, sokszor tejnek csak jóindulattal nevezhető termék árusításával. A kormány árrésstop rendeletét üdvözli a gazda.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.