2025 augusztus 18. - Ilona

Mártély, Mindszent és Székkutas nyert – Vásárhely hoppon maradt

Kihirdették a Versenyképes Járások Program nyerteseit kedden délután. A három kistelepülés megnyerte a benyújtott 500 millió forintos közös pályázatát, Vásárhely semmit nem kap. Gémes László mindszenti polgármester lapunknak elmondta: remélik, hogy jövőre Márki-Zay Péter meg akar és meg tud egyezni velük.  

Térségünkben is jelentősen emelkedett a polgármesterek fizetése

Az önkormányzati törvény módosítása miatt július elsejétől automatikusan megemelkedett a polgármester, az alpolgármesterek és a képviselők tiszteletdíja. Ebbe nekik nincs beleszólásuk, legfeljebb jótékonykodhatnak a megemelt összegből. Körbenéztünk, hogy a térségi településvezetők mennyit visznek így haza.

Gémes László összecsomagolta Márki-Zay Pétert a Versenyképes Járások vitájában

A mindszenti polgármester a több mint egyórás vita során végig nyugodt maradt és tudott érvelni, míg a vásárhelyi településvezető a megszokott paneljait hajtogatta, lázározott, belevágott ellenfele szavába és láthatóan idegállapotba került. Gémes László úgy fogalmazott: a vásárhelyi polgármester olyan 125 millió forintot sajnál, ami ott volt előtte az első megbeszélésen.

A vásárhelyi polgármester minősíthetetlen stílusa…

Hódmezővásárhely polgármestere, legutóbbi élő videójában, átlépett egy határt. Megalázó módon, szidalmazva beszélt rólunk, a kistelepülések vezetőiről, amit ezúton visszautasítok – írja oldalán Szabó Emese Székkutas polgármestere, akinek nyílt levelét változtatás nélkül közöljük.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.