2026 április 11. - Leó, Szaniszló

Állásbörzét tart a BYD Szegeden, a kormányhivatal épületében

A jövő autóipari karrierje Szegeden épül: december 3-án, szerdán egész napos állásbörzét szervez a BYD Auto Hungary a városban. A rendezvény célja, hogy az érdeklődők személyesen is megismerkedhessenek a vállalat szegedi tevékenységével és az aktuális munkalehetőségekkel.

Egy 3 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően új ipari és kutatási központ épül

Fenntartható Mobilitás Ipari Kapcsolati Központ létesül a szegedi Science Parkban. Az intézmény alapkövét – illetve az azt jelképező időkapszulát – kedden tették le. A komplexum, amely az elektromobilitás korszakának kihívásaira fókuszál, járműipari oktatási, kutatás-fejlesztési és méréstechnikai központként működik majd. A beruházás értéke 3 milliárd forint.

Szegeden tárgyalt a makói munkavállalókért Czirbus Gábor

Segítséget kaphatnak azok, akiknek a megélhetése veszélybe került vagy kerül a Continentalnál. Sikeres egyeztetéseken van túl a makói alpolgármester, aki számára továbbra is első a helyi munkavállalók érdekeinek képviselete.

Vádemelés Vásárhelyen – Szikével támadott a garázda

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki szikével támadott meg egy nőt Szegeden. A vádirat szerint az elkövető 2025. év májusában az egyik villamosmegállóban előbb szóváltásba keveredett a sértettel, majd meg akarta ütni őt. Mikor ez nem sikerült, a vádlott egy szikével megvágta a sértett karját. …

Tovább

Öné lehet egy darab a világot jelentő deszkákból

A ma 142 éves Szegedi Nemzeti Színház születésnapja alkalmából valódi színháztörténeti relikviák válnak elérhetővé: a nagyszínpad felújítás keretében lecserélt, eredeti fa deszkáiból 100 darab sorszámozott emléktárgy készül. A limitált szériájú, színDARAB névre keresztelt alkotásokat hamarosan a REÖK-ben vásárolhatják meg az érdeklődők, a régi bayreuthi függönyből készült dísztokban. A bevételből egy fiatal művész hozhat majd létre saját produkciót, amelynek első nézői a színDARAB-tulajdonosok lesznek, így nemcsak hozzájárulnak egy új előadás létrejöttéhez, hanem színházi élménnyel is gazdagodnak.

A JATE-díj első kitüntetettjei: Ilia Mihály, Tóth Ágota, Czikkely Márton Simon

Az SZTE Nobel-díjas professzora, dr. Karikó Katalin jelentette be az általa alapított elismerés, a JATE-díj első kitüntetettjeit. A hallgatói kategóriában dr. Czikkely Márton Simon orvos, doktorandusz; az oktatók, kutatók közül Prof. Dr. Tóth Ágota vegyész; az alumnus kategóriában dr. Ilia Mihály irodalomtörténész veszi majd át a JATE-díjat mint műalkotást és …

Tovább

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.