Szabadkígyós kérése Vásárhelyhez: egyetlen munkahely se szűnjön meg a kastélyban
Szabadkígyós polgármestere reméli, hogy a Wenckheim-kastély új fenntartója figyelembe veszi majd a helyiek kéréseit.
Szabadkígyós polgármestere reméli, hogy a Wenckheim-kastély új fenntartója figyelembe veszi majd a helyiek kéréseit.
Egymásnak ugrott Berényi Károly jelenlegi és Kis Andrea volt alpolgármester a közösségi médiában a szabadkígyósi kastély kapcsán. Berényi szerint Kisnek semmi kompetenciája nincs ahhoz, hogy a város üzemelteti a jövőben a tőle 70 kilométerre lévő műemléket, míg a szocialista politikus azt írja: Vásárhely nem a politikai döntéshozók magánvállalkozása.
„Ha ezt valaki érti, akkor legyen szíves, nekem is szóljon” – írta a Fidesz-KDNP frakcióvezetője annak kapcsán, hogy a vásárhelyi önkormányzat lesz a jövőben a szabadkígyósi Weinckheim-kastély fenntartója, üzemeltetője.
A szabadkígyósi kastély Lázár János és Márki-Zay Péter véget nem érő háborújának újabb szimbóluma – jelentette ki a volt szocialista alpolgármester közösségi oldalán. Kis Andrea szerint a műemlék fenntartásával és üzemeltetésével akár 8–10 milliárd forint sorsa dőlhet el úgy, hogy a vásárhelyiek véleményét meg sem kérdezték.
Négy kastély örökbeadásáról döntött az építési és közlekedési miniszter. Lázár János pénteken hirdette ki az eredményeket.