2025 április 16. - Csongor

Vásárhely után Orosházán élősködik Kis Andrea

Miután rászabadította Hódmezővásárhelyre Márki-Zay Pétert, tönkretették a megyei jogú várost, majd a polgármester ejtette, most Orosházán vérszívóskodik az MSZP országos alelnöke. A piaci szektorban jogászként a kutyának sem kellett, ezért újabb önkormányzattól húzza le az adófizetői milliókat „polgármesteri kabinetvezetőként”. Még a helyi ellenzékiek is felháborítónak tartják, hogy az ejtőernyős „Kis Andrea és sleppje lerabolja” a békési települést.

Oláh Zsanett: legalább 7 milliárd forint kell a szabadkígyósi kastély fejlesztéséhez

Az elmúlt években 130-150 millió forintos veszteséggel működött a Wenckheim-kastély – állítja a műemléki ingatlant eddig fenntartó NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője. Oláh Zsanett szerint a törvény világosan fogalmaz: az új örökbefogadónak, azaz a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak nemcsak a zavartalan és színvonalas üzemeltetést kell biztosítania, hanem végre kell hajtania az eddig elmaradt állagmegóvó és ingatlanfejlesztési beruházásokat is Szabadkígyóson. Ezek a felújítások alsó hangon 7 milliárd forintba kerülnek majd a következő években. Interjú!

Márki-Zay: pár száz milliós beruházásról lehet szó a szabadkígyósi kastély esetében

A polgármester szerint minden vásárhelyi jól jár azzal, ha kastélytulajdonos lesz. Márki-Zay Péter azt állítja, legfeljebb néhány száz millió forintot kell a szabadkígyósi kastély felújítására költeni, amit a város ki tud gazdálkodni, ahogy racionális gazdálkodással a működtetés költségeit is. Az MMM-es képviselők viszont egyelőre hallgatnak.

Vásárhelyi Fidesz: zsákutcában van a város

A párt szerint Márki-Zay Péter hétéves polgármestersége alatt kiderült, hogy a város rossz lapra tett. Azt írják: miközben a polgármester Indiában vakációzik, adó- és áremelések lépnek életbe a településen és egy 70 kilométerre lévő kastély megszerzése borzolja a kedélyeket.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.