Óvodafelújítási dömping indul Makón
Három intézmény is megújul, hogy jobb legyen óvodába járni Makón.
Három intézmény is megújul, hogy jobb legyen óvodába járni Makón.
Olyan fejlesztés is megvalósulhat a településen, amire eddig egyetlen pályázattal sem volt lehetőség.
Május végére teljesen befejeződik a kormány által támogatott közműfejlesztési program.
A saját intézményei fenntartásával is nehézségei vannak a vásárhelyi önkormányzatnak – figyelmeztet a Fidesz-KDNP vásárhelyi frakcióvezetője.
Súlyos pénzügyi és morális válságról, növekvő belső feszültségekről tanúskodik egy birtokunkba jutott belső levél. Az Ambrózfalva számlájáról jogtalanul leemelt tízmilliók botránya és a folyamatban lévő csődeljárás a jelek szerint Csanádalberti mellett Pitvarosra és Nagyérre is begyűrűzött. Küszöbön az összeomlás?
A mini bölcsőde megépítésére és aszfaltozásra pályázik Mártély a Versenyképes Járások Programban. Ambrus István polgármester elmondta: amennyiben nyernek, az elmúlt harminc év legnagyobb útfelújítási programja valósulhat meg a településen.
Rástartolt a választókerületi koordinátorságra és az országgyűlési képviselő-jelöltségre a Tisza Pártban Márki-Zay Péter kampányfuvarosa. Jovány Gyula önkormányzati képviselő a jelek szerint újabb politikai pozíciókat nézett ki magának. Hódmezővásárhelyről előznék a makói Tisza-szervezőket?
Szeged és Algyő után Makó is elhúzni látszik a megyei jogú város mellett. Míg máshol hatalmas munkahelyteremtő beruházások valósulnak meg, Hódmezővásárhelyen elmaradoztak a fejlesztések: a település gazdasági értelemben is padlóra került, iparűzési adóerő-képessége bezuhant. Márki-Zay Péter következő öt évre szóló „gazdasági programjából” sem látszik, hol a fény az alagút végén.
Bérbe adja a mártélyi üdülőket a vármegyei horgászszövetségnek a hódmezővásárhelyi önkormányzat. A polgármester szerint a kiszervezésre azért volt szükség, mert képtelenek gazdaságosan üzemeltetni az ingatlanokat. Kérdés, mindezek tükrében hogyan tudnák nyereségesen működtetni a Vásárhelytől 70 kilométerre található szabadkígyósi kastélyt.