Felajánlotta egyhavi tiszteletdíját a vásárhelyi Fidesz-KDNP négy képviselője a viharkárosultaknak
Nagy Enikő Diána, Szeibel Máté, Markó Csaba és Szél István vasárnap este személyesen vitték ki a pénzt családoknak, időseknek.
Nagy Enikő Diána, Szeibel Máté, Markó Csaba és Szél István vasárnap este személyesen vitték ki a pénzt családoknak, időseknek.
Csjernyik Zoltánék továbbra sem fizetnek, időhúzásra játszanak, ám ennek a csanádalberti lakosság lehet a legnagyobb vesztese. Nem maradt más eszköz: bírósági úton hajtja be tartozását a szomszédos községen Ambrózfalva.
Újabb botrány van kialakulóban a vármegye legkisebb városában, ugyanis az a hír járja, hogy két korábbi pályázattal is komoly gondok adódtak. Egyik a csapadékvíz-elvezetés felújításához kapcsolódik, melynek összege 100 millió forint körüli összeg, míg a másik a művelődési ház felújításához kötődik és közel 300 milliós.
Az önkormányzati törvény módosítása miatt július elsejétől automatikusan megemelkedett a polgármester, az alpolgármesterek és a képviselők tiszteletdíja. Ebbe nekik nincs beleszólásuk, legfeljebb jótékonykodhatnak a megemelt összegből. Körbenéztünk, hogy a térségi településvezetők mennyit visznek így haza.
„Rengeteg szúnyog van, szinte elviselhetetlen” – ez a válaszlehetőség kapta a legtöbb voksot a nemrég olvasóinknak indított szavazáson. A válaszadók 38 százaléka mondta azt, hogy a helyzet tarthatatlan.
A vásárhelyi belvárosi állapotokra panaszkodik egy neve elhallgatását kérő olvasónk, aki a negyedik napja tartó áramszünet miatt fejtette ki véleményét. Azt írja: amíg volt gazdája a városnak, ez elképzelhetetlen lett volna.
Csjernyik Zoltán és testülete a legváltozatosabb eszközökkel húzza az időt, továbbra sem hajlandóak visszafizetni Ambrózfalvának a még fennálló 36 millió forintos tartozást. Az ambróziakat viszont egyre jobban szorítja az idő. A Délmagyarország írása.
Csendes önzetlenségről szó sem volt, kőkemény kampánycélokat szolgált Márki-Zay Péter kétheti PR-ételosztása, ami a választások után ki is múlt. Amint biztossá vált a hatalom, elfogytak a „nagylelkű” támogatók, s már a rászorulók etetése sem fontos…
A városban a közelmúltban egy szúnyoggyérítést végeztek, portálunknak ugyanakkor arra panaszkodnak a lakosok, hogy a település bizonyos részein esténként össze-vissza csipkedik őket és gyermekeiket a vérszívók.