2025 június 1. - Tünde

Gémes László összecsomagolta Márki-Zay Pétert a Versenyképes Járások vitájában

A mindszenti polgármester a több mint egyórás vita során végig nyugodt maradt és tudott érvelni, míg a vásárhelyi településvezető a megszokott paneljait hajtogatta, lázározott, belevágott ellenfele szavába és láthatóan idegállapotba került. Gémes László úgy fogalmazott: a vásárhelyi polgármester olyan 125 millió forintot sajnál, ami ott volt előtte az első megbeszélésen.

Gémes László: Márki-Zay Péter senkivel sem tud együttműködni

A vásárhelyi polgármester nem a városáért akar dolgozni, hanem önmagáért harcol – jelentette ki Gémes László. Mindszent polgármestere lapunknak adott interjújában Márki-Zay Péter azon kijelentéseit cáfolta, amiket a Versenyképes Járások Program kapcsán állít. Gémes László hangsúlyozta, a vásárhelyi városvezető még egy településsel sem tudott úgy összefogni, hogy abból érdemi eredmény született volna.

Régi probléma oldódhat meg Mindszenten

Két területre összpontosít az önkormányzat, jelentette ki a polgármester a Versenyképes Járások Program nyújtotta forrás lehetőségei kapcsán.

„Nincs szükségünk mérgező és gyűlölködő politikára” – reagált Mártély, Mindszent és Székkutas polgármestere

Közös közleményben reagált kedden Ambrus István, Mártély, Gémes László, Mindszent és Szabó Emese, Székkutas polgármestere Márki-Zay Péter Versenyképes Járások Program kapcsán megfogalmazott vádjaira. A kistelepülések polgármesterei azt írták: a vásárhelyi polgármester nem fogadta el az ajánlatukat, a saját felvetésének átgondolására pedig nem adott időt, ezért idén elállnak a program közös megvalósításától.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.