Eközben Szentesen megkezdődött a McDonald’s építése
Elindult a város McDonald’s éttermének kivitelezése a Csongrádi úton – jelentette be a héten Szabó Zoltán Ferenc polgármester.
Elindult a város McDonald’s éttermének kivitelezése a Csongrádi úton – jelentette be a héten Szabó Zoltán Ferenc polgármester.
Nem Hódmezővásárhelyt választották. Az új helyszínen már meg is kezdődött az építkezés.
Már évekkel ezelőtt belengette a városvezetés, hogy Vásárhelyen is lesz McDonald’s étterem, azonban szemmel láthatóan nincs előrelépés az ügyben. Megkérdeztük a céghálózatot, mutatjuk a választ.
Márki-Zay Péter idén januárban azt mondta, márciusban megkezdődnek a munkálatok. Ehhez képest már július van, és még egyetlen kapavágás sem történt azért, hogy mihamarabb helyben mekizhessenek a vásárhelyiek.
A polgármester szerint március indul az építkezés, és az idei év végén vagy 2026 elején megnyílik az új McDonald’s gyorsétterem az Aldi és a Hódtói Pihenőpark közötti területen.