2026 február 23. - Alfréd

Czirbus Gábor: a magyarcsanádiak is dönthetnek a biztos jövő és aközött, hogy mindent el is veszíthetünk, amit elértünk

Czirbus Gábor a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje ebben a minősítésében tartott bemutatkozó lakossági fórumot a településen, ahol nemcsak a választás tétjéről beszélt, de azt is kijelentette, megválasztása esetén híd lesz a helyiek és a kormány között. Czirbus Gábor előzetesen elmondta, a most kezdődött fórumsorozat célja a bemutatkozás, hiszen maga a kampány majdnem …

Tovább

Magyar–román szakmai munkacsoport dolgozik a Maros-híd megvalósítása érdekében

Elindult a Maros folyón átívelő új határhíd és a hozzá kapcsolódó romániai útszakaszok előkészítését végző szakmai munkacsoport munkája – számolt be Farkas János. Magyarcsanád polgármestere elmondta, a projekt első lépésein már túl vannak, de a kivitelezésig még néhány évre lesz szükség. Magyarország és Románia céljai közösek: mindkét fél elkötelezett a határátkelési pont megvalósítása mellett.

Fizetnek a készpénzért – a kormány segítségét várják

Speciális helyzetben van Magyarcsanád. A településen üzemel bankautomata, azonban az önkormányzat jelentős összeget fizet azért, hogy az működjön. Farkas János polgármester reméli, hogy a kormány a készpénzhasználat bővítése érdekében a községbe is ingyenesen visz egy ATM-t.  

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.