Erdélybe érkezik a Lázárinfó
Sepsiszentgyörgyben tart lakossági fórumot szerdán az építési és közlekedési miniszter.
Sepsiszentgyörgyben tart lakossági fórumot szerdán az építési és közlekedési miniszter.
Nincsenek kormányfői ambíciói Lázár Jánosnak. Az építési és közlekedési miniszter erről a hétfői Lázárinfón beszélt. A politikus szerint magyar miniszterelnöknek lenni a világ egyik legnehezebb melója.
Minél tovább tart a háború, annál jobban fognak erősödni az oroszok, és annál nagyobb a veszély arra, hogy Európa belesodródik a háborús konfliktusba – hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter hétfőn Tiszavasváriban. Az építési és közlekedési miniszter hozzátette: a moszkvai látogatásból még inkább megértette, hogy Magyarországnak a béke az alapvető érdeke. A Lázárinfón elhangzott: ha Magyar Péter nyeri a választást, akkor fel fogja adni a békét.
A moszkvai utazás után telefonon adott interjút az építési és közlekedési miniszter a Rádió 7-nek.
Legalább 25-30 százalékkal olcsóbban tudják biztosítani az oroszok a világpiaci árakhoz képest az energiát Magyarország számára – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter a Rádió 7-ben. A vásárhelyi és a makói térség országgyűlési képviselő hétfő reggel telefonon exkluzív interjút adott, melyben a paksi atomerőmű építéséről, a moszkvai állapotokról és a budapesti békecsúcsról is szó esett.
Az építési és közlekedési miniszter ma délután fél 4-től tartja 27. Lázárinfóját.
Az amerikai és az orosz elnökhöz is elkísérte Orbán Viktort az építési és közlekedési miniszter. A vásárhelyi és a makói térség országgyűlési képviselője mindkét alkalommal ott ült a „tűzközelben”, a vezető nagyhatalmakkal való tárgyalásokon. Lázár János hétfő reggel exkluzív információkkal érkezik a Rádió 7-be!