Megnyílt a LázárBazár – a bevételt jótékony célra fordítják
A Lázárinfó termékeit árusítják a Digitális Polgári Körök webshopjában.
A Lázárinfó termékeit árusítják a Digitális Polgári Körök webshopjában.
Az építészet küldetése annak a világnak a tartalommal való megtöltése, amely a földi életből vezet az égi élet felé – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen.
Már lehet csatlakozni az építési és közlekedési miniszter által alapított Digitális Polgári Körhöz. A politikus azt írja: a Lázárinfó DPK-ban nincs mellébeszélés, és nincs rossz kérdés — bárki bármit megkérdezhet, és mindenki véleménye számít.
Jelentős bővítés lépett életbe a hazai közösségi közlekedésben. A változás mintegy ezer település lakóinak mindennapjait teszi könnyebbé – írja a Magyar Nemzet. Lázár János építési és közlekedési miniszter a Vas vármegyei Csánigon jelentette be, hogy a Volán és a MÁV fejlesztésének köszönhetően több százezer magyar ember juthat el egyszerűbben a járási és megyeközpontokba.
Az építési és közlekedési miniszter ezt baráti körben, Maroslelén jelentette ki advent harmadik vasárnapján.
Nagy dobással zárul a Digitális Polgári Körök idei rendezvénysorozata: Orbán Viktor és Lázár János közösen jelentették be, hogy az év utolsó Lázárinfójának vendége a miniszterelnök lesz. Az eseményt december 20-án tartják a szegedi Pick Arénában. Czirbus Gábor lapunknak elmondta: bárki regisztrálhat az eseményre.
A Fidesz jelenti a garanciát a békére és a normális életre – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter csütörtökön este Hajdúszoboszlón. A Lázárinfón elhangzott: a jövő évi választás tétje, hogy a magyarok emberei, vagy a brüsszeliek és az ukránok emberei ülnek majd a kormányban.