2025 október 20. - Vendel

Mutatjuk, melyik banknál milyen feltételekkel lesz elérhető az Otthon start

Szeptembertől gyakorlatilag az összes nagy pénzintézetnél elérhető lesz az államilag támogatott, fix 3 százalékos lakáshitel. Azok, akik ingatlanvásárlásra tervezik felhasználni a kölcsönt, lényegében bármelyik bankhoz fordulhatnak, akik viszont építkezésre vennék igénybe a konstrukciót, nekik szűkebb lesz a mozgásterük, ilyen célra ugyanis már nem minden banknál igényelhető a hitel – számolt be a Magyar Nemzet.

Lázár János: haragból és uszításból nem lehet országot építeni

A mi politikánk nem a káosz, hanem a rend, míg a velünk szemben állók kommunista-liberális woke-politikát követnek – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter pénteken délután a Tranziton. A vásárhelyi-makói térség országgyűlési képviselője a politikai fesztiválon elmondta: sokan azt hiszik, hogy jövőre a Fideszről szól a szavazás, azonban valójában mindenki a saját jövőjéről szavaz. Úgy véli, hogy az adórendszer egy értékválasztás, tehát aki ahogy az adózáshoz áll, úgy látja a világot.

Otthon Start program: 3 százalék alatti kamat is jöhet?

Szeptember elsején indul az Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamatozású lakáshitellel könnyítheti meg a fiatalok és az elsőlakás-vásárlók helyzetét. A hirado.hu felkereste Magyarország legnagyobb bankjait, hogy megtudja, mekkora az érdeklődés az állami támogatás iránt, és hogy terveznek-e kedvezőbb, 3 százalék alatti ajánlatot meghirdetni.

Lázár János: Nem árad, hanem átb@sz a Tisza!

Az építési és közlekedési miniszter keményen reagált a Tisza napvilágot látott adóterveiről. Közösségi oldalán azt írta: a Tisza-adó az árvíz, amelyik elmoshatja az elmúlt évek megtakarításait, gyarapodását.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.