2025 június 1. - Tünde

Méterenként 150 ezer forintért világítja ki a kőfalat Kolompár Orbán

46 darab LED-es lámpatestet helyeznek el a kőfal mintegy 170 méteres szakaszán, több mint 25 millió forintból – büszkélkedett Márki-Zay Péter. A projekt különlegessége, hogy a színváltós megvilágítást is lehetővé teszi. A látványberuhására a jelek szerint van lóvé, út- és járdafelújításra közben a vásárhelyiek szerint nem jut elegendő forrás.

NAV-végrehajtás indult egy városi kivitelezővel szemben

Végrehajtás, ÁFA-bevallás elmulasztása, adóvégrehajtás, vagyoni részesedés lefoglalása. Bőséggel és rendszeresen akadtak problémák annak a budapesti cégnek a múltjában, melynek Márki-Zay Péterék most újabb 25 milliós önkormányzati megbízást adtak. A pénzügyi bizottság ráadásul annak tudatában dönthetett az Épker Experttel való szerződésről, hogy az adóhatóság lefoglalta a tulajdonos vagyoni részesedését.

Huszonötmillió forintból világítják meg a kőfalat

Út- és járdafelújításokra alig van forrás Hódmezővásárhelyen, ám a jelek szerint a kőfal megvilágítására csak találtak huszonötmilliót a költségvetésben. Természetesen a beruházást sem helyi vállalkozó végzi. Ugyanaz a Kolompár Orbánhoz köthető budapesti cég nyerte el a munkát a várostól, mely a „budibüfét” is építését is végezte – korántsem zökkenőmentesen…

Öntik a pénzt Makón a szolgáltató zrt.-be, mintha nem lenne holnap

Hiába termelhet idén akár 337 milliós nyereséget a szárnyaló Hagymatikum, a „vízfejként” működő városi holdingba mégis 70 millióval több pénzt locsol támogatásként a tulajdonos önkormányzat, mint tavaly. A DK-s Mucsi Tamás az ordító ellentmondás kapcsán felvetette, a Makói Szolgáltató Nonprofit Zrt. egyre nyilvánvalóbb pénzügyi problémái a város költségvetését is megbillenthetik, de érdemi, megnyugtató választ nem kapott kérdéseire.

Tovább fejlődhet idén Mártély

Mini bölcsőde építés, új tűzoltó autó vásárlás és informatikai eszközök beszerzése is szerepel a tervek között.

Csődközeli helyzetben a Hagymatikumot is működtető makói cég?

250 milliós tőkepótlást, majd 100 milliós tagi kölcsönt és 150 milliós folyószámlahitelt kapott és lenyelt már a Makói Szolgáltató Nonprofit Zrt., ennek ellenére akadozik a beszállítók és a szerződött partnerek kifizetése. A Hagymatikumot is üzemeltető városi cég 520 milliót kér idénre az önkormányzattól, de sokak szerint ez messze nem lesz elegendő. Bár a fürdő kiválóan teljesít, komoly viharfelhők tornyosulnak a társaság felett.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.