Schiffer András: Kollár Kinga nem is gyarmati, hanem gyarmattartói módon gondolkozik (VIDEÓ)
Az ügyvéd a Mandiner Reakció vendége volt.
Az ügyvéd a Mandiner Reakció vendége volt.
A Tisza Párt politikusa nem tavaly állt először Brüsszel szolgálatába, már korábban is nekik dolgozott, azonban az igazi áttörést Magyar Péter adta meg számára. Kollár Kinga azonban nehéz helyzetbe hozta a baloldali pártot és annak Brüsszelt kiszolgáló vezetőjét, ugyanis nyíltan kimondta azt, amit eddig igyekeztek elhallgatni – írja a Magyar Nemzet.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom azt követeli, hogy akik Brüsszellel szövetkeznek Magyarország ellen, tűnjenek el a közéletből, ezért petíciót indítanak.
Új videó került elő a Tisza Párt tagjáról, aki örül annak, hogy az uniós források visszatartásának hála Magyarországon rosszabb az emberek élete – számolt be a Mandiner.
Ő nem a magyarok, hanem Brüsszel embere – jelentette ki pénteki videójában az építési és közlekedési miniszter.